Koronavírus: az angol liga még nem döntött a folytatásról

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.03.16. 13:28
Közleményt adott ki az Angol Labdarúgóliga (EFL), amely egyelőre türelemre inti a futball szereplőit a folytatással kapcsolatban. Mint ismert, az EFL egyelőre április harmadikáig felfüggesztette az összes versenysorozatot, beleértve a Premier League-et is.

„Eljött az ideje, hogy jól megfontoljuk a döntéseinket, ahelyett, hogy spekulációkba kezdjünk – mondta a bajnokságok folytatásával kapcsolatban az angol liga elnöke, Rick Parry. – A játékosok, szurkolók és a dolgozók egészsége és jólléte a legfontosabb, minden fontos döntést ehhez igazodva hozunk meg. Megértjük, hogy a hazai és a nemzetközi média folyamatosan találgat a folytatással kapcsolatban, de jelenleg még nem hoztunk döntést. Nem lenne helyénvaló a különböző tézisekre egyesével reagálni, mivel túl sok az ismeretlen ebben az egyenletben. Az EFL vezetősége csütörtökön ismét összeül, akkor tudunk újabb információkkal szolgálni.”„Eljött az ideje, hogy jól megfontoljuk a döntéseinket, ahelyett, hogy spekulációkba kezdjünk – mondta a bajnokságok folytatásával kapcsolatban az angol liga elnöke, Rick Parry. – A játékosok, szurkolók és a dolgozók egészsége és jólléte a legfontosabb, minden fontos döntést ehhez igazodva hozunk meg. Megértjük, hogy a hazai és a nemzetközi média folyamatosan találgat a folytatással kapcsolatban, de jelenleg még nem hoztunk döntést. Nem lenne helyénvaló a különböző tézisekre egyesével reagálni, mivel túl sok az ismeretlen ebben az egyenletben. Az EFL vezetősége csütörtökön ismét összeül, akkor tudunk újabb információkkal szolgálni.”

A BBC információi szerint a Premier League elnöke, Greg Clarke attól tart, hogy az idényt félbe kell szakítani, nem lesz lehetőség a folytatásra április eleje után sem.

A liga elnöksége csütörtökön tart újabb tanácskozást.

Legfrissebb hírek

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
5 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
7 órája

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
10 órája

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
19 órája

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2025.10.03. 16:59
Ezek is érdekelhetik