FFT: Marcus Rashford lábai előtt hever a világ

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.03.31. 12:02
null
Marcus Rashford már több mint 200 mérkőzésen szerepelt az MU-ban (Fotó: AFP)
Marcus Rashford karrierje alighanem még csak most indul be igazán, de a Manchester United és az angol válogatott támadója már ma is kirobbanthatatlan a csapataiból. Még mindig csak 22 éves, és már 38-szoros válogatott.

 

Elhitte, hogy képes rá, és megcsinálta". E szavak büszkén virítanak egy bekeretezett fénykép mellett, amely Marcus Rashford egyik egészen korai válogatott meccsén készült. A FourFourTwo az otthonában látogatta meg a 22 éves játékost, és saját szemünkkel vehettük szemügyre, milyen messzire visz a hit, akár már négy év profi futballt követően is.

Az már biztos, hogy ő a negyedik legfiatalabb, aki kétszáz alkalommal volt pályán a Manchester United mezében, Ryan Giggs, George Best és Norman Whiteside előzi meg. Már több mérkőzés van mögötte, mint amennyit Éric Cantona tudhatott a magáénak, bár ebben biztosan szerepet játszik az is, hogy Rashford sohasem rúgott mellkason Crystal Palace-szurkolót.

Sir Alex Ferguson gyakran szóba állt velünk az ebédlőben, és ilyenkor azt mondta, reméli, hogy keményen gyakorlunk − mesélte Rashford az akadémiai évekről. − Volt, hogy csak úgy az örömünkre fociztunk, ő pedig nézett minket. Egy gyereknek az, hogy hall tőle néhány szót, elég lehet a következő néhány hónapra."

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Az utolsó szalmaszál – sztárportré Marcus Rashfordról

Képes Sport
2025.08.08. 14:58

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik