FFT: interjú Gilberto Silvával, a Legyőzhetetlen Arsenal tagjával

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.03.16. 20:06
„Sosem veszekedtem Wengerrel. Pletykálták, hogy nem voltam hajlandó védőként pályára lépni, de ez nem igaz. Épp ellenkezőleg, egyszer megkértek, hogy játsszak azon a poszton, és nem ellenkeztem″ – mesélte a FourFourTwo-nak Gilberto Silva, aki válaszolt az olvasóink kérdéseire.

Az Arsenal korábbi futballistájának pályafutása Brazíliában ért véget, most mégis Londonban ülünk le beszélgetni, ahová néhány hónappal ezelőtt tért vissza, és marad, amíg fia, Gilberto Junior és lánya, Isabella befejezi középiskolai tanulmányait. A család Westminsterben él, ez mindenképpen változás ahhoz képest, amikor Észak-Londont tekintette otthonának.

Gilberto Silva hat boldog idényt töltött az Arsenal csapatában. Több mint egy évtizeddel később itt van, és alig várja, hogy megválaszolja olvasóink kérdéseit egy olyan pályafutással kapcsolatban, amelyet világbajnoki címmel és a Legyőzhetetlen jelzővel koronázott meg.

„A Highbury különleges hely volt. Emlékszem, a csapatunk magas játékosokból állt, ezért a keskeny kijárón mindig úgy éreztük, hogy az ellenfél fölé tornyosulunk. A klub azonban úgy döntött, hogy szeretne versenyképesebbé válni. A bajnokság is keményebbé vált 2004 után, igaz, az Arsenal jó eséllyel megnyerhette volna a 2015–2016-os idényt is. Nagyjából a közepéig vezetett a csapat. Aztán elveszített néhány értékes pontot, és tudjuk, hogyan alakult a Leicesterrel. Ekkor volt a legközelebb az Arsenal ahhoz, hogy újra bajnok legyen″– válaszolta Silva az egyik kérdésre.

A teljes interjút elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán,ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
4 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.08. 17:57

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45
Ezek is érdekelhetik