Anglia: Grealish egész éjszaka bulizott, majd összetörte autóját

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 11:43
null
Grealishnek lesz mit megmagyaráznia a következő napokban (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa középpályása, Jack Grealish összetörte autóját, miután parkoló kocsik közé hajtott egy buli után.

 

Jack Grealish egy 80 ezer fontos Range Rovert vezetett, amikor három parkoló autóba hajtott, miután vélhetően hazafelé indult egy egész éjszakás buliból hétfő reggel. A szomszédok – akik szemtanúnak számítanak az ügyben – azt állították, hogy Grealish egész este szórakozott a barátaival, a zene szinte elviselhetetlenül hangos volt.

A fiatal támadó középpályás egy 30 és egy 20 ezer fontos Mercedest is megrongált, állítása szerint a károkat mindenképp megtéríti.


Az Aston Villa játékosa a szemtanúk beszámolója szerint minél hamarabb szeretett volna hazamenni a helyszínről, nem igazán akart válaszolni a rendőrök kérdéseire, valamint kényelmetlenül érezte magát. Ez utóbbi állítás igaz is lehet, hiszen Grealish néhány órával korábban posztolt egy videót a hivatalos Twitter-oldalán, amelyben arra buzdít, hogy mindenki maradjon otthon a koronavírus-járvány miatt.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a fiatal tehetség sorsa, de nem lenne meglepő, ha az Aston Villa megbüntetné Grealisht a felelőtlen viselkedése miatt.


 

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
7 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
11 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
Tegnap, 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik