Tottenham: szurkolói csíny? Crouch nyert Kane előtt

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.03. 19:18
null
„Micsoda? Hogy megelőztem Harry Kane-t?” (Fotó: AFP)
Nem mondunk újat: a riválisok a közösségi térben is szeretnek egymással élcelődni. A Premier League-ben szereplő Tottenham szavazást indított a Twitteren azzal a kérdéssel, hogy Jermain Defoe, Peter Crouch és Harry Kane közül melyikük a 2010-es évek legjobb Spurs-csatára. Ahogy várható volt, Kane korán nagy előnyt szerzett, majd jött a váratlan fordulat.


Nagyon úgy tűnik, hogy a Liverpool és az Arsenal szurkolói – látva Kane fölényét – szavazataikkal elintézték, hogy a jelenleg sérüléssel bajlódó támadó helyett Peter Crouch nyerje meg a szavazást. Csaknem hatszázezren voksoltak, a szavazatok 61 százalékát a már visszavonult Crouch kaparintotta meg.

Ha belegondolunk, Crouch – szigorúan a tízes éveket számítva, hiszen korábban is volt már a Spurs játékosa – 2010-ben és 2011-ben játszott csupán az észak-londoniaknál, míg Kane 2013 óta szolgálja a Tottenhamet, az utóbbi években már a jelenkor egyik legjobb csatáraként. Vagyis nehéz elképzelni, hogy a kezdeti előny után egyszer csak rengeteg Spurs-szimpatizáns voksolt volna Crouchra, mintegy elfelejtve Kane-t.

A riválisok szurkolóinak közbelépését a klub egy bejegyzése is sugallja, mely szerint a Spurs üzenetet kapott a Twittertől, hogy gyanús tevékenységet észleltek a klub fiókjánál.

Crouch is reagált az eseményekre a közösségi oldalon, megemlítve, hogy Kane-nek kellett volna nyernie.

null

null

Tottenham Hotspur on Twitter

From Twitter: "We detected suspicious activity on your account." https://t.co/3przcjCXxr




 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
Tegnap, 14:24

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:16

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:07

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:46

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:41

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:11
Ezek is érdekelhetik