PL: potya után bombagólok Newcastle-ben; égtek Mourinhóék

Duplán bosszankodhat a Tottenham: Kane megsérült, a csapat veszített (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójában a Leicester City 3–0-s sikert aratott Newcastle-ben, José Mourinho Tottenhamje viszont pont nélkül maradt.
A 2016-os bajnok Leicester City tovább remekel az idényben, bár a vezető gólhoz kellett egy kis hazai segítség, a Newcastle játékosai ziccerbe hozták korábbi csapattársukat, sAyoze Pérezköszönte a lehetőséget (0–1).
Pillanatokkal később jött az újabb eladott Lejeune-labda, Pérez Maddisonhoz játszott, aki 20 méterről pokoli nagy gólt lőtt a bal felső sarokba (0–2).
A 87. percben kis híján lemásolta őt Choudhury, annyi különbséggel, hogy az ő távoli lövésénél még a léc is segített a Leicesternek (0–3).
ÖSSZEFOGLALÓ
A Tottenham rosszul kezdett Southamptonban, az első negyedóra leteltével Ings adott esernyőt védőjének, majd a bal alsóba lőtte a meccs egyetlen érvényes gólját (1–0).
A vendégek részéről Harry Kane egy meg nem adott gólig jutott, az esetbe ráadásul bele is sérült, José Mourinho pedig azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az ellenfél kispadjánál kíváncsiskodott, ezért sárga lapot kapott.
ÖSSZEFOGLALÓ
A 16 órakor kezdődő harmadik meccsen a kiesés elől menekülő Watford legyűrte a BL-ért küzdő Wolverhamptont, pedig az utolsó 20 percet emberhátrányban játszotta a házigazda (2–1). A Watford a legutóbbi négy bajnokiján (három siker, egy iksz) összesen 10 pontot szerzett, többet, mint az első 17 fordulóban, amely után 9 ponttal állt a tabella utolsó helyén…
ÖSSZEFOGLALÓ
ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Brighton–Chelsea 1–1 (Dzsahanbahs 84., ill. Azpilicueta 10.)
Burnley–Aston Villa 1–2 (Wood 80., ill. Wesley 27., Grealish 41.)
Newcastle United–Leicester City 0–3 (Ayoze Pérez 36., Maddison 39., Choudhury 87.)
Southampton–Tottenham Hotspur 1–0 (Ings 17.)
Watford–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Deulofeu 30., Doucouré 49., ill. Pedro Neto 60.)
18.30:Manchester City–Everton (Tv:Digi Sport1)
18.30:Norwich City–Crystal Palace (Tv:Spíler2)
18.30:West Ham United–AFC Bournemouth (Tv:Spíler1)
21.00:Arsenal–Manchester United (Tv:Digi Sport1)– élőben az NSO-n!
CSÜTÖRTÖK
21.00: Liverpool–Sheffield United (Tv: Spíler1)
| 1. Liverpool | 19 | 18 | 1 | – | 47–14 | +33 | 55 |
| 2. Leicester City | 21 | 14 | 3 | 4 | 46–19 | +27 | 45 |
| 3. Manchester City | 20 | 13 | 2 | 5 | 54–23 | +31 | 41 |
| 4. Chelsea | 21 | 11 | 3 | 7 | 36–29 | +7 | 36 |
| 5. Manchester United | 20 | 8 | 7 | 5 | 32–23 | +9 | 31 |
| 6. Tottenham | 21 | 8 | 6 | 7 | 36–30 | +6 | 30 |
| 7. Wolverhampton | 21 | 7 | 9 | 5 | 30–27 | +3 | 30 |
| 8. Sheffield United | 20 | 7 | 8 | 5 | 23–20 | +3 | 29 |
| 9. Crystal Palace | 20 | 7 | 6 | 7 | 18–22 | –4 | 27 |
| 10. Everton | 20 | 7 | 4 | 9 | 23–30 | –7 | 25 |
| 11. Southampton | 21 | 7 | 4 | 10 | 25–38 | –13 | 25 |
| 12. Newcastle | 21 | 7 | 4 | 10 | 20–33 | –13 | 25 |
| 13. Arsenal | 20 | 5 | 9 | 6 | 26–30 | –4 | 24 |
| 14. Brighton & Hove Albion | 21 | 6 | 6 | 9 | 25–29 | –4 | 24 |
| 15. Burnley | 21 | 7 | 3 | 11 | 25–34 | –9 | 24 |
| 16. Aston Villa | 21 | 6 | 3 | 12 | 27–37 | –10 | 21 |
| 17. Bournemouth | 20 | 5 | 5 | 10 | 20–28 | –8 | 20 |
| 18. West Ham | 19 | 5 | 4 | 10 | 21–32 | –11 | 19 |
| 19. Watford | 21 | 4 | 7 | 10 | 17–34 | –17 | 19 |
| 20. Norwich City | 20 | 3 | 4 | 13 | 21–40 | –19 | 13 |
Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete
Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől
Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43
Ezek is érdekelhetik





