PL: Európa-bajnok védőt igazolt az Arsenal – hivatalos

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 11:49
null
Cédric Soares (2) az Arsenal ellen már bizonyított, most az Arsenalban is megteheti (Fotó: AFP)
Ahogyan azt a nemzetközi sajtóhírekre hivatkozva előre jeleztük, az Arsenal hivatalosan is bejelentette a portugál válogatott védő, Cédric Soares érkezését. A 28 esztendős, Európa-bajnok labdarúgót az Arsenal az idény végéig vette kölcsön a Southamptontól.

 

Az Arsenal az átigazolás részleteit nem hozta nyilvánosságra, de a korábbi sajtóhírek 5 millió fontos ajánlatról szóltak, igaz, ebben az összegben a játékos fizetése és több bónusz is benne van.

„Cédric tapasztalt védő, a Premier League szintjén és nemzetközi szinten is. Erősítést jelent a védelmünk számára, minőségi erősítés a keretben. Ismerjük annyira, hogy tudjuk: teljes energiabefektetéssel és odaadással futballozik. Alig várjuk, hogy Cédrickel a sorainkban nekikezdjük az idény utolsó szakaszának” – jellemezte a friss igazolást a korábbi Arsenal-játékosból lett technikai igazgató, Eduardo Gaspar.

Cédric korábban a Sporting CP, a coimbrai Académica és az Internazionale játékosa volt a Southampton előtt. Az ősszel 16 bajnokin lépett pályára az angol klubban.

A 33-szoros válogatott játékos 2015 óta futballozott a Southamptonnál, amelyhez valószínűleg már nem tér vissza, ugyanis a kölcsönszerződés lejártával egyidőben ott is lejár a szerződése. Ennek fényében az Arsenal akár már most meg is egyezhet vele a közös folytatásról, és nyártól ingyen is véglegesítheti keretében.

Cédric a téli időszakban már a második védő, akit kölcsönvesz a londoni klub, szerdán a korábban a Manchester Cityben is megfordult Pablo Marí érkezését jelentette be az Arsenal.


 

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik