Légiósok: távozott Bogdán riválisa, az új klubja is bejelentette

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 14:32
null
Bogdán Ádám marad, Chris Maxwell (balra) távozott (Fotó: Edinburgh Evening News)
A játékos kérésére a Preston North End visszarendelte Skóciából és már újra kölcsön is adta Chris Maxwellt, aki eddig Bogdán Ádám csapattársa és riválisa volt a Hiberniannél.

 

Maxwell távozási szándékáról korábban az Edinburgh Evening News is beszámolt. A lap információi szerint a 29 éves angol kapus maga kérte, hogy bontsák fel a szerződését a Hibsnél, miután ősszel nem tudott alapemberré válni Skóciában.

A kapus búcsúja bő két héttel ezelőtt, Bogdán Ádám szerződéshosszabbítása után vált egyértelművé, de a hivatalos bejelentés csütörtökig váratott magára.

Maxwell tavasszal az angol harmadosztályban szereplő Blackpool kapuját őrizheti, a karsérülése után lábadozó Jak Alnwicket kell pótolnia. Érdekesség, hogy a Blackpool a Preston legnagyobb riválisának számít, a két klub ezzel együtt is egyezségre jutott egymással – igaz, jelenleg nem egy osztályban szerepelnek.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
20 perce

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
7 órája

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
17 órája

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:20

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik