Chelsea: magyar játékosról festenek képet a stadionnál!

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 09:46
null
Így készül a 12 méter magas festmény (Fotó: Chelsea Football Club)
Roman Abramovics, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea FC tulajdonosa új projektbe kezd. A zsidó származású orosz milliárdos a Stamford Bridge West End Wallnál csináltat egy nagy méretű festményt, melyen az egyik korábbi magyar labdarúgót és edzőt is láthatják majd a szurkolók – írja a Forbes.

A tizenkétszer hét méteres festményt Solomon Souza brit-izraeli művész készíti, rajta három korábbi labdarúgó jelenik meg, köztük Weisz Árpád is!

Weisz Árpád 1896-ban született, hat alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban. Edzőként Olaszországban egyszer nyert bajnokságot az Interrel (amelyet akkor Ambrosianának hívtak), háromszor az akkor fénykorát élő Bolognával. Utóbbi klubbal 1938 nyarán 4:1-re legyőzte a Chelsea-t, ami óriási eredménynek számított.

Zsidó származása miatt ellehetetlenítették az életét, az 1938-as bajnokságban öt forduló után át kellett adnia a helyét a német Hermann Felsnernek, s mivel a faji törvények rá is vonatkoztak, el kellett hagynia Itáliát. Párizsba, majd Hollandiába menekült, utóbbi országban a Dordrecht csapatánál dolgozott. A náci invázió után innen vitték el 1942-ben feleségével, a szombathelyi Rechnitzer Ilonával, 12 éves fiával és 8 éves lányával együtt a haláltáborba. Auschwitzban hunyt el, 1944. január 31-én.

A festményen megjelenő másik játékosJulius Hirsch, aki első zsidó játékosként lépett pályára a német válogatottban. 1938-ig edzősködött, majd 1943-ban Auschwitzba deportálták, ott halt meg 1945-ben.

A harmadik személy Ron Jones, egy walesi katona, aki háborús fogolyként érkezett a koncentrációs táborba. Neki szerencséje volt, ugyanis feladatul kapta, hogy amikor az őrök futballoznak, neki is részt kell vennie a játékban. 2019 szeptemberében, 102 évesen hunyt el.

„A klubunk és Roman Abramovics tulajdonos úgy gondolja, rendkívül fontos megemlékezni Auschwitz felszabadításának közelgő, hetvenötödik évfordulójáról. Azáltal, hogy festetünk egy képet három egyedülálló labdarúgóról a stadionunkon, reméljük, inspiráljuk a jövő generációit, hogy mindig küzdjenek az antiszemitizmus, a diszkrimináció és a rasszizmus ellen, bárhol is tapasztalják azt” – fogalmazott Bruce Buck, a Chelsea elnöke.

A képet január 15-én mutatják be a nagyközönségnek.

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja két hét múlva, január 27-én lesz. Az angol klub fent említett kezdeményezése a Say No To Antisemitism kampány része, ami mára az egyesület kultúrájának, identitásának hangsúlyos alkotóeleme.

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
13 órája

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43

Liverpool: Szoboszlai önzetlen játéka áll Szalah bődületes idénye mögött

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:18
Ezek is érdekelhetik