Premier League: kitiltották a dobálózó Tottenham-drukkert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.25. 12:51
null
Kepát kis híján eltalálta egy Tottenham-drukker (Fotó: AFP)
A londoni klubnál azonosították, s kitiltották a Tottenham Hotspur stadionjából azt a szurkolót, aki söröspohárral próbálta megdobni a vasárnapi bajnoki futballmeccsen a városi rivális Chelsea kapusát, Kepa Arrizabalagát.

 

A Premier League-összecsapáson a második félidő közepén jó két percig állt a játék, miután a drukker kis híján eltalálta a vendégcsapat spanyol kapusát, Kepa Arrizabalagát. Verbális inzultus is érte a Chelsea-t: fekete bőrű német hátvédjét, Antonio Rüdigert többször is rasszista rigmusokkal sértegették. Az ügyben vizsgálat indult.

A vendégegyüttes a hátráltató körülmények dacára – a még az első félidőben szerzett gólokkal – 2–0-ra verte a Tottenhamet, amely a 62. perctől emberhátrányban játszott.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ

Tottenham Hotspur–Chelsea 0–2(Willian 12., 45+4. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva:Szon Hung Min (62., Tottenham)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Korábban játszották
Watford–Manchester United 2–0(Sarr 50., Deeney 54. – 11-esből)

Szombaton játszották
Everton–Arsenal 0–0
Aston Villa–Southampton 1–3(Grealish 75., ill. Ings 21., 51., Stephens 31.)
AFC Bournemouth–Burnley 0–1(J. Rodriguez 89.)
Brighton–Sheffield United 0–1(McBurnie 23.)
Newcastle United–Crystal Palace 1–0(Almirón 83.)
Norwich City–Wolverhampton Wanderers 1–2(Cantwell 17., ill. Saiss 60., R. Jiménez 81.)
Manchester City–Leicester City 3–1(Mahrez 30., Gündogan 43. – 11-esből, Gabriel Jesus 69., ill. Vardy 22.)

Elhalasztva
West Ham United–Liverpool(a listavezető Liverpool a klubvilágbajnokságon szerepelt)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool1716142–14+2849
2. Leicester City18123341–14+2739
3. Manchester City18122450–20+3038
4. Chelsea18102633–25+832
5. Sheffield United1877422–17+528
6. Wolverhampton1869326–22+427
7. Tottenham1875632–26+626
8. Manchester United1867526–22+425
9. Newcastle1874718–24–625
10. Burnley1873824–29–524
11. Arsenal1858524–27–323
12. Crystal Palace1865715–20–523
13. Brighton & Hove Albion1855821–26–520
14. Bournemouth1854919–25–619
15. Everton1854920–29–919
16. West Ham1754819–28–919
17. Southampton18531021–37–1618
18. Aston Villa18431124–33–915
19. Norwich City18331219–37–1812
20. Watford18261011–32–2112
Legfrissebb hírek

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
1 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
23 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:10

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08
Ezek is érdekelhetik