PL: lehengerlő 10 perc – vége az Arsenal pocsék szériájának

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.12.09. 22:57
null
Az Arsenal egyórányi játék után ébredt fel (Fotó: AFP)
Hétfő este az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójának záró mérkőzésén az Arsenal idegenben 3–1-re legyőzte a West Ham Unitedet.

Az Arsenal első lehetőségére a 33. percig kellett várni, Aubameyang beadását Özil fejelte közelről fölé, de amúgy is lesen volt már.

Lenónak ezzel szemben több védésre is szüksége volt, a 38. percben pedig már ő sem tudott segíteni, egy szöglet után nem tudtak tisztázni a védők, és Ogbonna fejese a bemelegítés során megsérülő Bellerín helyett kezdő Maitland-Nilesról a bal alsóba pattant (1–0).

Egyórányi játékhoz közeledve Declan Rice tette próbára Lenót, de a kapus újra a helyén volt, ami ébresztőt fújt a társaknak – tíz perc alatt lerendezte a meccset az Arsenal! Előbb Kolasinac passzából Martinelli lőtt a bal alsóba, majd Pépé egy visszacsel után a hosszú felsőbe tekert, zárásként pedig Pépé visszaadta a kölcsönt Aubameyangnak, aki fél fordulatból a kapuba lőtt (1–3).

Az Arsenal így kilenc, nyeretlenül megvívott tétmérkőzés után győzött ismét, Ljungberg trénerként első sikerét aratta a gárdával.

ÖSSZEFOGLALÓ



ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
West Ham United–Arsenal 1–3 (Ogbonna 38., ill. Martinelli 60., Pépé 66., Aubameyang 69.)
SZOMBATON
Manchester City–Manchester United 1–2 (Otamendi 85., ill. Rashford 23. – 11-esből, Martial 29.)
Everton–Chelsea 3–1
(Richarlison 5., Calvert-Lewin 49., 84., ill. Kovacic 52.)
Bournemouth–Liverpool 0–3 (Oxlade-Chamberlain 35., N. Keita 44., Szalah 54.)
Tottenham–Burnley 5–0 (Kane 4., 54., Lucas Moura 9., Szon Hung Min 32., Sissoko 74.)
Watford–Crystal Palace 0–0
VASÁRNAP
Brighton–Wolverhampton 2–2
(Maupay 34., Pröpper 36., ill. Jota 28., 44.)
Aston Villa–Leicester 1–4
(Grealish 45+2., ill. Vardy 20., 75., Iheanacho 41., Evans 49.)
Newcastle–Southampton 2–1 (Shelvey 68., F. Fernández 88., ill. Ings 52,)
Norwich–Sheffield United 1–2 (Tettey 27., ill. E. Stevens 49., Baldock 52.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 15 1 40–14 +26 46
2. Leicester City 16 12 2 2 39–10 +29 38
3. Manchester City 16 10 2 4 44–19 +25 32
4. Chelsea 16 9 2 5 31–24 +7 29
5. Manchester United 16 6 6 4 25–19 +6 24
6. Wolverhampton 16 5 9 2 23–19 +4 24
7. Tottenham 16 6 5 5 30–23 +7 23
8. Sheffield United 16 5 7 4 19–17 +2 22
9. Arsenal 16 5 7 4 24–24 0 22
10. Crystal Palace 16 6 4 6 14–18 –4 22
11. Newcastle 16 6 4 6 17–23 –6 22
12. Brighton & Hove Albion 16 5 4 7 20–24 –4 19
13. Burnley 16 5 3 8 22–29 –7 18
14. Everton 16 5 2 9 19–28 –9 17
15. Bournemouth 16 4 4 8 18–24 –6 16
16. West Ham 16 4 4 8 18–28 –10 16
17. Aston Villa 16 4 3 9 23–28 –5 15
18. Southampton 16 4 3 9 18–35 –17 15
19. Norwich City 16 3 2 11 17–34 –17 11
20. Watford 16 1 6 9 9–30 –21 9
Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
5 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
9 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
15 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37
Ezek is érdekelhetik