PL: a pillanat, amikor az Everton csatára rájön, hogy lecserélik 19 perc játék után

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.12.16. 16:33
null
Kean nem tudta teljesíteni Ferguson kérését, ezért kapott csak 19 percet (Fotó: Twitter)
Mint beszámoltunk róla, Moise Keant, az Everton labdarúgócsapatának csatárát 19 perc játék után lecserélte Duncan Ferguson. A csere pillanatában készült felvételeken látszik, az olasz támadó is teljesen elképedt, amikor meglátta a mezszámát a táblán.

Az Everton megbízott menedzsere, Duncan Ferguson a Manchester United ellen 1–1-re végződő bajnoki 70. percében be-, majd a 89. percében lecserélte Moise Keant. A tréner a mérkőzést követően azt mondta, hogy időt akart húzni, azért cserélte le az olasz csatárt, azonban hétfőn már egészen másképp indokolta döntését.

„Látszott, hogy képtelen felvenni a meccs ritmusát. Csatárként cseréltem be, majd azt kértem tőle, hogy menjen ki a jobb szélre. Tudom, hogy ez nehéz, de a csapatnak erre volt szüksége. Amikor láttam, hogy nem tudja teljesíteni a kérésemet, inkább becseréltem valakit, aki alkalmas erre a feladatra” – mondta Ferguson.

Arról a pillanatról is előkerült egy felvétel, amikor Kean megtudta, hogy őt cserélik le a találkozó 89. percében. Talán ő sem hitte el először, amikor a mezszámát látta feltűnni a táblán.

Legfrissebb hírek

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
4 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
18 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
20 órája

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
23 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.22. 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35
Ezek is érdekelhetik