Liverpool: „aprópénzért” érkezhet januárban a Salzburg támadója

Vágólapra másolva!
2019.12.12. 12:55
null
Minamino (feketében) a Liverpool elleni mindkét BL-meccsen jól játszott (Fotó: AFP)
Brit lapértesülések szerint a Liverpool 9 millió euró körüli összegért már a januári átigazolási időszakban szerződtetheti a Red Bull Salzburgban szereplő japán támadót, Minamino Takumit.

 

A Times értesülése szerint Minamino Takumi szerződésében szerepel egy kivásárlási záradék: a Salzburg nagyjából 9 millió euró körüli összegért köteles elengedni a 24 éves japán szélsőt.

A lap szerint ezt az összeget Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere nemcsak hogy hajlandó lenne kifizetni érte, hanem kimondottan passzolna is a korábban már tervezett átigazolási stratégiába. A 2018. januári és nyári átigazolási időszakban ugyanis nagybevásárlást csapott a klub: előbb 75 millió euróért megvette Virgil van Dijkot a Southamptontól, majd a nyáron 72.5 millió euróért a brazil kapust, Alissont a Romától.

Ezek után viszont a Liverpool már kimondottan olcsó játékosok megszerzésére törekszik, ráadásul Minamino mellett szól két extra tényező is: egyrészt a klub a jövőben Ázsiában, a Távol-Keleten is terjeszkedni szeretne, s a japán szélső tökéletes választás lenne a nyitáshoz – írja a Mirror.

Másrészt Minamino futballistaként sem rossz: ebben az idényben 22 tétmeccset játszott a Salzburgban, s 9 gólja mellett 11 asszisztot is beletett a közösbe, s a brit lapok úgy látják, megfelelő alternatívát jelenthet Roberto Firmino kiválása esetén.

A Guardian ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a felek előrehaladott tárgyalásokban állnak, a japán öt évre szóló szerződést kaphat a Mersey-parti gárdától, amelyhez januárban csatlakozhat. S köszönhetően a fent említett kivásárlási záradéknak, meglehetősen olcsón, – a Liverpool Echo megfogalmazásában – „aprópénzért” válthat csapatot.

Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 9:10

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Zvonimir Boban elárulta, mennyire járt közel Szoboszlai az AC Milanhoz

Olasz labdarúgás
2025.05.13. 10:05

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Először bajnok magyar játékos a Premier League-ben – íme, az eddig győztes nemzetek

Angol labdarúgás
2025.04.27. 19:30

Vasárnap este bajnoki aranyérmet ünnepelhet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.04.27. 08:55
Ezek is érdekelhetik