Arsenal: „Számíthat rám” – Wenger üzent Ljungbergnek

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.04. 15:43
null
Ljungberg bármikor segítséget kérhet korábbi főnökétől (Fotó: AFP)
Az Arsenal korábbi menedzsere, Arsene Wenger is elmondta véleményét korábbi játékosa, Freddie Ljungberg (egyelőre átmeneti) kinevezéséről. A franciát a Sky Sports kapta mikrofonvégre – Wenger elmondta, bármikor szívesen áll az ifjú szakember rendelkezésére.


Ljungberg korábban már utalt rá, hogy szívesen beszélgetne Wengerrel, amíg az Arsenalt irányítja – erről kérdezték a 70 éves korábbi menedzsert.

„Bármikor szívesen segítek a korábbi játékosaimnak és a korábbi csapatomnak. Ha Freddie-nek szüksége van rám, természetesen számíthat rám. Túl sokat viszont nem akarok beszélni az Arsenalról, lélekben mindig a klubbal vagyok, szeretném, hogy jól szerepeljen. Freddie rendkívül elszánt, régóta vágyott erre a munkára. Kapott egy lehetőséget, az élet is egy lehetőség, hagyjuk őt dolgozni az ötletein és támogassuk!”

Mint ismert, Freddie Ljungberget a múlt héten nevezték ki megbízott menedzsernek az Arsenalnál Unai Emery menesztése után. A svéd kilenc évig volt Wenger játékosa az „ágyúsoknál”.

SPORF on Twitter

Arsene Wenger on Freddie Ljungberg's interim @Arsenal role: "If he needs to talk then I'm always available." Once a manager, always a manager. https://t.co/NVFv40uRh8



 

Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
36 perce

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
6 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
19 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52
Ezek is érdekelhetik