Anglia: klubot alapítottak a 125 év után kizárt Bury szurkolói

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.18. 15:38
Saját klubot alapítottak az 1885-ben alapított Bury futballszurkolói, miután csapatukat augusztusban, 125 év után kizárták az angol ligából (EFL).

Az új egyesület mögött álló Bury Phoenix nevű érdekcsoport közölte, hogy a gárda jövő nyáron a tizedik vonalban kezdi meg szereplését.

A harmadosztálybeli Buryt azért zárták ki a nyáron, mert ötszöri halasztást követően sem tudta megoldani anyagi nehézségeit: a végleges határidőre sem sikerült megállapodnia az új tulajdonossal, illetve előteremteni a szükséges pénzügyi garanciákat a szezon sikeres befejezéséhez.

A Manchesterhez közeli Bury az alapítása után kilenc évvel csatlakozott a ligához, amelynek így az egyik legrégebbi tagja volt. A csapat 1900-ban és 1903-ban megnyerte az FA Kupát, az 1950-es évek közepéig pedig az angol első- vagy másodosztályban szerepelt, az élvonal tagja utoljára 1928-ban volt. A 2000-es években a harmadik és a negyedik liga között ingázott.

A szurkolói klubalapítás nem ismeretlen Angliában: miután az FC Wimbledon átköltözött Milton Keynesbe, és MK Dons néven folytatta működését, a csalódott hívek 2002-ben létrehozták az AFC Wimbledont. Utóbbi a kilencedik ligában mutatkozott be, jelenleg viszont már a harmadosztályban szerepel, ahol megelőzi a tabellán az MK Donst.

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2025.09.14. 20:46
Ezek is érdekelhetik