PL: a súlyos sérülést szenvedő André Gomest hétfőn megműtik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 10:15
null
André Gomes súlyos sérülést szenvedett vasárnap a Tottenham elleni meccsen (Fotó: AFP)
Megműtik hétfőn André Gomest, az Everton labdarúgóját, akinek a Tottenham Hotspur elleni vasárnapi bajnokin úgy tört el a jobb bokája, hogy elmozdultak a csontok.

A középpályást Szon Hung Min, a londoniak dél-koreai támadója hátulról akarta szerelni, Gomes pedig ennek nyomán elvesztette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-vel, és a földre érkezéskor kifordult a bokája. Az eset során mindkét csapat játékosai, beleértve a kiállított csatárt is, sokkos állapotban figyelték társukat, akinek a lába természetellenes helyzetben állt.

Az Everton közleményben tudatta, hogy megoperálják a portugált, felépülése várható időtartamát illetően azonban nem bocsátkozott találgatásba. Marco Silva vezetőedző ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden támogatást megadnak neki.

„Mindenben támogatjuk Andrét és családját” – fogalmazott, majd hozzátette: „Súlyosan megsérült, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy futballistaként és emberként is erősebbé válik, mert nagyszerű srác és igazi profi.”

Szon az eset után a könnyeivel küszködve hagyta el a játékteret. Csapattársa, Dele Alli utóbb a Sky Sportsnak nyilatkozva igyekezett őt a védelmébe venni.

„Amikor bementem az öltözőbe, Szon teljesen össze volt törve, sírt. Ő az egyik legkedvesebb ember, akit ismerek, soha nem állt volna szándékában ilyesmit tenni” – mondta.

A Goodison Parkban rendezett mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult. A hazai csapat a 12 perces hosszabbítás során, a 98. percben egyenlített.

 

Videó: brutális André Gomes-sérülés, Szon könnyekben tört ki - NSO

Szemlátomást mindenkit megviseltek az Everton-Tottenham mérkőzés végjátékában történtek. Szon Hung Min, a vendégek játékosa hátulról odalépett André Gomesnek, aki a vele szemben érkező Serge Aurier-nek ütközött. Az Európa-bajnok portugál játékos lába rendellenes szögben állt az eset után - az első szabálytalanságot elkövető Szon Hung Mint annyira megviselték a történtek, hogy nem is bírta könnyek nélkül.



 

Legfrissebb hírek

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
7 órája

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
18 órája

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27

Vardy gólt lőtt, majd a játékvezető sípjába fújt, a Leicester pedig begyűjtötte a három pontot

Angol labdarúgás
2025.05.03. 18:13

Premier League: Tielemans góljával győzött az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.03. 15:30

A City De Bruyne góljával törte meg a Wolves veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2025.05.02. 22:49

PL: Kerkez Milos bekerült az idény álomcsapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:49
Ezek is érdekelhetik