Játékossors: Kína felé veheti az irányt a Liverpool középpályása

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 08:22
null
Jürgen Klopp megtartaná Adam Lallanát (Fotó: AFP)
Bár angol sajtóhírek szerint a Liverpool szívesen hosszabbítana vele, a Telegraph úgy tudja, Kínába vagy az Egyesült Államokba szerződhet Adam Lallana. A 31 éves középpályás hat idény után inthet búcsút az Anfield Roadnak.

 

A Telegraph ugyan nem nevesíti a klubokat, de azt írja, több csapat is érdeklődik a 34-szeres válogatott labdarúgó iránt Kínából, s vannak lehetőségei az MLS-ből is. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a Lallana jövőjét firtató kérdésekre elárulta, szeretné, ha maradna a játékos, ugyanakkor fogalma sincs, hogy 2020 nyaráig mi történik még az ügyben.

„Nem tudom, mi lesz májusig, viszont a legjobb, ami egy labdarúgóval történhet, az az, hogy ha lehetősége van jól játszani. Ez az, amit Adam jelenleg tesz. Zsinórban a második meccsén volt jó, és a Manchester United ellen is jól szállt be. Hosszú idő és több sérülés után nyerte vissza a formáját, de végre teljesen rendben van. Ez pedig a legfontosabb a karrierje és minden más szempontjából is.”

Lallana 2014 nyarán 25 millió fontért cserébe lett a Liverpool futballistája, nevelőegyesületét, a Southamptont hagyta el a „vörösök” kedvéért.

Az elmúlt öt és fél idényben 118 bajnokin lépett pályára és 18 gólt lőtt liverpooliként, 164 tétmérkőzésen összesen 22 találatnál jár a csapat színeiben.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
25 perce

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
7 órája

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2025.07.12. 21:47
Ezek is érdekelhetik