Arsenal: Emery búcsúlevélben fejezte ki érzéseit a szurkolóknak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.11.30. 09:40
null
Unai Emery sokat tanult az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Az Arsenal éléről péntek délelőtt távozó Unai Emery búcsúlevelet írt az észak-londoni klub szurkolóinak. A levélben elárulta, nem akart mást, csak jobb eredményeket elérni számukra.

 

„A szívem mélyéről szeretném megköszönni nektek, szurkolóknak, hogy átélhettem, milyen nagyszerű klub is az Arsenal. Köszönöm, hogy szurkoltatok és kilátogattatok a meccsekre, hogy áztatok az esőben csak azért, hogy velem találkozzatok a lefújás után. Szeretném, ha tudnátok, szenvedéllyel dolgoztam az Arsenal menedzsereként. Miattatok szerettem volna jobb eredményeket elérni a klubbal”írta Unai Emery a búcsúlevelében.

Emery köszönetet mondott az Arsenal vezérigazgatójának, Ivan Gazidisnek, valamint a klubon belül dolgozó személyeknek is, továbbá kiemelte, mindig megtisztelve érezte magát, amikor pályán voltak a játékosok.

„Mindig nagy megtiszteltetést jelentett, amikor ebben a mezben futballoztak a játékosaim. Megérdemlik a támogatást. Úgy érzem, eddig is sokat tudtam a futballról, de itt, a Premier League-ben még több tapasztalatot szereztemleginkább az egymás és a játék iránti tiszteletről tanultam rengeteget”– zárta sorait a spanyol tréner.

 

Legfrissebb hírek

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
11 órája

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Visszatért a Premier League-be a Liverpool korábbi kapitánya – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.15. 10:58

Üzent a hibátlanul passzoló Kerkez Milos, miután a Liverpool győzelemmel búcsúztatta Diogo Jotát

Angol labdarúgás
2025.07.13. 19:27

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2025.07.12. 18:21
Ezek is érdekelhetik