Arsenal: Azt mondtam Henrynak, hogy kussoljon – Bendtner

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.02. 09:08
null
Bendtner nem nagyon fogta fel, kinek is szól vissza az edzésen (Fotó: AFP)
Hamarosan megjelenik az Arsenal korábbi labdarúgójának, Nicklas Bendtnernek az új könyve, amiben egy elképesztő történetet osztott meg: még meg sem vetette a lábát az első csapatban, de az egyik edzésen a klub klasszisát, Thiery Henryt arra utasította, hogy kussoljon.

Nicklas Bendtnert 2005 környékén azzal fenyegette meg Liam Brady, az Arsenal akadémiájának akkori vezetője, hogy visszaküldi Dániába, mivel nem megfelelő a mutatott teljesítménye, illetve gondok vannak a magatartásával. A dán támadó ettől úgy megijedt, hogy sokkal keményebben kezdett el dolgozni, aminek meg is lett az eredménye.

Bendtner rendszeresen gólokat lőtt az utánpótlás-, valamint a tartalékgárdában is, és egyre többet edzett az első csapattal, igaz, sokszor elfelejtkezett arról, mekkora sztárokkal is tréningezik együtt. A The Guardian publikált egy részletet a hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvéből, amiben elmesélte azt az esetet, amikor a klub ikonját, Thierry Henryt csendesítette el.

Kétérintős, 11 a 11 elleni játékot játszottak edzés közben, ám Henry háromszor ért labdába, mire Bendtner elkezdett üvölteni, hogy a francia csatár megszegte a szabályt. Arsene Wenger asszisztense nyugalomra intette a fiatal dánt: „Játssz tovább, az Isten szerelmére” – mondta Pat Rice.

Ám Henry is meghallotta Bendtner szavait: felé fordult, és szája elé tartotta a mutatóujját, így csitította Bendtnert. Röviddel később a dán is háromszor ért labdába, igaz, a labda épphogy érintette az arcát, de így is elvették tőle a játékszert, a másik csapat jöhetett szabadrúgással. Bendtner ismét kiakadt, mivel nem látta az egyenlőséget a felek között.

Henry ekkor már nem érte be egy szimpla gesztussal, hevesen ordibálni, káromkodni kezdett, és azt mondta Bendtnernek, hogy kussoljon. Ő azonban nem hagyta annyiban.

„Az egyetlen, akinek kussolnia kellene ebben a helyzetben, az te vagy!” – szólt vissza Henrynak Bendtner.

A francia erre odafutott a dánhoz és egyenesen az arcába ordibált, majd végül Ashley Cole, és Sol Campbell csendesítette le a feleket. A tréning végén Henry odament Bendtnerhez és két órát diskuráltak arról, milyen magatartással juthat fel valaki a csúcsra. Az ifjú titán megtiszteltetésnek érezte a beszélgetést, majd a végén egy öleléssel váltak el.

Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
12 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik