Anglia: Sancho miatt vizsgálódnak, a City és a Watford is érintett

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.05. 11:05
null
Jadon Sancho 2016-ban, még a Manchester City akadémistájaként (Fotó: AFP)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) szerint nem bizonyítható, hogy Emeka Obasi közreműködött volna Jadon Sancho öt évvel ezelőtti klubváltásában, s a City ezért utalt volna számára 200 ezer fontot...


A német Der Spiegel februárban dobta be a hírt, a Manchester City 2014-ben csalással szerződtethette a Watford rendkívül tehetségesnek vélt labdarúgóját, Jadon Sanchót. Az időközben felcseperedő, 19 esztendősen már a Borussia Dortmund meghatározó alakjává váló, tízszeres angol válogatott futballista 150 ezer fontjába került anno a Citynek.

Papíron.

Merthogy Sancho későbbi ügynöke, Emeka Obasi a transzferrel egy időben szintén 200 ezer fontot kapott a manchesteri klubtól. A dolog szépséghibája, hogy az FA szabályai tiltják, hogy a 16 éven aluli játékosok klubváltásánál ügynökök vállaljanak szerepet…

A Der Spiegel cikke után a szövetség vizsgálni kezdte az öt évvel ezelőtt történt átigazolást. A Watford Observer beszámolója szerint arra jutott, hogy nincs egyértelmű összefüggés az átutalás és a klubváltás között. Persze ez nem feltétlen jelenti azt, hogy az FA szerint létezik ekkora véletlen, sokkal inkább azt, hogy nehéz bizonyítani a kézenfekvőnek tűnő kapcsolatot…

Sanchóval még úgy is jól járt a City, hogy a felnőttcsapatban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára: a BVB ugyanis 2017-ben nyolcmillió fontot fizetett ki érte, ami – akárhonnan is nézzük – szép summa, legyen szó 150 ezer, vagy 350 ezer fontos megszerzési díjról az ifjú titán esetében.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
10 órája

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34
Ezek is érdekelhetik