FIFA: a Cardiff ukáza, legalább 6 milliót kell fizetnie Saláért

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 17:20
null
Emiliano Sala halála után a FIFA-nak kell megmondania, hogy rendezzék az átigazolási díjat a korábbi klubjai (Fotó: AFP)
Megérkezett a FIFA állásfoglalása, amely szerint a Cardiff Citynek minimum 6 millió eurót ki kell fizetnie Emiliano Sala átigazolási díjából a januárban elhunyt argentin támadó volt klubjának, az FC Nantes-nak – számolt be a BBC.


Az angolok további részletekről egyelőre nem számoltak be, csupán a tényt rögzítik, a Cardiff hiába érvelt azzal, hogy halálakor Sala hivatalosan még nem volt az ő játékosuk, kénytelenek lesznek a Nantes-nak elutalni a megállapodáskor kikötött átigazolási díj első részletét.

Az argentin csatárt idén januárban – klubrekordot jelentő – 17 millió euróért vásárolta meg az akkor még az angol élvonalban szereplő Cardiff City a francia Nantes-tól, és január közepén be is mutatták a walesiek a futballistát. Sala ezt követően visszautazott Franciaországba, hogy elbúcsúzzon csapattársaitól, majd miközben Nagy-Britannia felé tartott lezuhant a repülője.

A Cardiff ezt követően megtagadta az átigazolási díj kifizetését, a Nantes-nak és a FIFA-nak is azzal érvelt, hogy Sala szerződését a Premier League nem fogadta be, mert nem felelt meg az aláírási pénzekre vonatkozó előírásoknak. A walesiek érvelése szerint mivel így nem léphetett volna pályára az angol élvonalban, ezért nem lehetett a klubváltását lezártnak tekinteni.

Ezzel szemben a franciák úgy gondolták, mivel a FIFA rendszerében január 21-én sikerrel rögzítették Sala klubváltását, az egyezség megszületett, az már a Cardiff belügye, hogy a játékos papírjait nem tudta elsőre átvinni a PL ellenőrzőszervein. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség az ügy kivizsgálása után a Nantes-nak adott igazat, s a Cardiffot a február óta esedékes első részlet megfizetésére kötelezte.

Arra BBC híre egyelőre nem tér ki, hogy a 17 millió euró fennmaradó részével mi a helyzet. Bár ezen logika mentén a Cardiff aligha tudja elkerülni a fizetést. A walesi klubnak tíz napja van fellebbezni a döntés ellen.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: akár kétmillió forintba is kerülhet egy jegy a döntőre

Foci vb 2026
2025.09.04. 10:14

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik