Tizenkettő, de nem tucatmunka: a Liverpool az Arsenalt is legyűrte!

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 18:19
null
Szalah gólerőssége most is döntőnek bizonyult (Fotó: AFP)
Három forduló után már csak a Liverpool százszázalékos az angol labdarúgó Premier League-ben: Jürgen Klopp csapata az Anfielden magabiztosan, 3–1-re múlta felül az Arsenalt. A Pool egymást követő tizenkettedik bajnoki mérkőzését nyerte meg.

 

A Premier League-érában ennél egy párosításban sem esett több gól, és a Liverpool úgy is kezdett, hogy gyorsan hozzátesz az eddigi 155-höz egyet-kettőt. Jürgen Klopp csapata teljesen feltolt letámadással és óriási lendülettel nyitott, ám hiába volt óriási fölényben az első tíz percben, nem tudott betalálni.

Az Arsenal „ébresztőjét” a kapujából jó ütemben kifutó, ám rossz helyre tisztázó Adrián, valamint Pierre-Emerick Aubameyang páros jelenete jelentette, a vendégek gaboni csatára kapu mellé emelt. Az új szerzemény Nicolas Pépé is nagyon veszélyesen játszott, egyrészt kialakított (és kihagyott) három lehetőséget, másrészt hosszú idő után elsőként verte át sikeres csellel Virgil van Dijket a PL-ben...

Pépé helyzetei kimaradtak, s ezt megbánta Unai Emery csapata: a Liverpool a félidő végére ismét magához ragadta a kezdeményezést, agresszivitásának köszönhetően sok labdát szerzett a londoniak tizenhatosa előtt, és jöttek sorra a beadások is. A 41. percben jött az áttörés: Trent Alexander-Arnold jobb oldali szöglete után Joël Matip nagy erővel a léc alá fejelt (1–0). Matip 2018. szeptember 22. óta először talált be bajnoki mérkőzésen! A hajrá a Poolé volt, a házigazda második gólját is megszerezhette volna, ám az Arsenal átvészelte a viharos attakot.

A második félidő elejét is megnyomta a Liverpool, de ezt az Arsenal már nem vészelte át – főleg, hogy David Luiz is besegített egy nagyon buta szabálytalansággal, a tizenhatoson belül meghúzta a Roberto Firmino lekészítésére mozduló Mohamed Szalah mezét. Ha a játékvezető nem vette volna észre, hát a VAR-egység biztosan... Szalah irgalmatlan erővel be is vágta a megítélt tizenegyest (2–0).

A harmadikra csak az 59. percig kellett várni, Szalah egy lefordulással „világgá zavarta” David Luizt, elrobogott a jobb oldalon, majd ballal halálpontosan gurított a hosszú sarokba (3–0) – a remek egyéni teljesítmény után szerzett góllal eldőlt a rangadó. A hajrára semmi izgalom nem maradt, bár Lucas Torreira még szépített, 11 méterről kilőve a bal alsó sarkot (3–1) – a Liverpool ismét nem tudott kapott gól nélkül hozni egy mérkőzést, de egymást követő tizenkettedik bajnokiját is megnyerte, ami a PL-érában klubrekord. Jürgen Klopp csapata egyedüli százszázalékos együttesként vezeti a tabellát.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Liverpool–Arsenal 3–1 (Matip 41., Szalah 49., 58. – az elsőt 11-esből, ill. Torreira 85.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Brighton–Southampton 0–2(Djenepo 55., Redmond 91.)
Manchester United–Crystal Palace 1–2(James 89., ill. J. Ayew 32., Van Aanholt 93.)
Sheffield United–Leicester City 1–2(McBurnie 62., ill. Vardy 38., H. Barnes 70.)
Watford–West Ham United 1–3(A. Gray 17., ill. Noble 3. – 11-esből, Haller 64., 73.)
Norwich City–Chelsea 2–3(Cantwell 6., Pukki 30., ill. Abraham 3., 68., Mount 17.)
PÉNTEKI EREDMÉNY
Aston Villa–Everton 2–0(Wesley 21., El Ghazi 96.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 3 3 9–3 +6 9
2. Arsenal 3 2 1 4–4 0 6
3. Leicester City 3 1 2 3–2 +1 5
4. Manchester City 2 1 1 7–2 +5 4
5. Manchester United 3 1 1 1 6–3 +3 4
6. Tottenham 2 1 1 5–3 +2 4
7. Brighton & Hove Albion 3 1 1 1 4–3 +1 4
8. Bournemouth 2 1 1 3–2 +1 4
9. Sheffield United 3 1 1 1 3–3 0 4
10. Crystal Palace 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Everton 3 1 1 1 1–2 –1 4
12. West Ham 3 1 1 1 4–7 –3 4
12. Chelsea 3 1 1 1 4–7 –3 4
14. Burnley 2 1 1 4–2 +2 3
15. Aston Villa 3 1 2 4–5 –1 3
16. Norwich City 3 1 2 6–8 –2 3
17. Southampton 3 1 2 3–5 –2 3
18. Wolverhampton 2 2 1–1 0 2
19. Newcastle 2 2 1–4 –3 0
20. Watford 3 3 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
17 órája

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
17 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 15:40

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
2025.05.05. 14:44

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik