Man. City: nagylelkű gesztus, a kapus 4 családon segített

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.03. 12:00
null
Claudio Bravo nagylelkű gesztussal segített a nehéz sorsú családokon (Fotó: AFP)
Példaértékű cselekedettől zeng a sajtó a Manchester City kapusával, Claudio Bravóval kapcsolatosan. A chilei futballista négy bajba jutott családon segített.


A 2017-es chilei erdőtűzre talán sokan emlékeznek: halálos áldozatok is voltak, rengeteg embert kellett kitelepíteni a megfékezhetetlennek tűnő lángok miatt. A kilencéves kisfiúnak, Camilónak is menekülnie kellett, s amikor interjút készítettek vele, ő annyit mondott, Claudio Bravo-mezt szeretne. Többet kapott…

Az esetről a nagypapa, Miguel számolt be néhány napja a La Cuartának.

„Interjút készítettek az unokámmal a tűzvész idején, és elmondta, hogy szeretne egy Claudio Bravo-mezt. Nem sokkal később a kapus felvette vele a kapcsolatot, és azt mondta, hogy kap tőle egy mezt. Meg egy házat.”

„Mielőtt Bravo jelentkezett volna, kétségbe voltam esve. Úgy éreztem, nem lenne szabad hozzányúlni a házunkhoz, azon tanakodtam, hogy mihez kezdjünk. Aztán jött ez a mennyei segítség. Később a felesége is meglátogatott minket a gyerekekkel, a fiamat és az unokámat még egy meccsre is meghívták.”

Bravo összesen négy házzal segítette ki a bajba jutott családokat.

Legfrissebb hírek

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
11 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
14 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
16 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
19 órája

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
20 órája

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez és Szoboszlai is kezdett, legyőzte a Liverpool a nyitányon a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2025.08.15. 20:51
Ezek is érdekelhetik