Arsenal: kilenc év után távozik a csapatkapitány – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.08.06. 16:00
null
Laurent Koscielny kilenc év után búcsút int az Arsenalnak (Fotó: AFP)
Távozik az Arsenal labdarúgócsapatától Laurent Koscielny, és a francia élvonalbeli Bordeaux-hoz szerződik – jelentette be az angol klub hivatalos honlapján.

 

Koscielny 2010-ben a Lorient-tól szerződött az Arsenalhoz, amelynek színeiben 353 mérkőzésen lépett pályára, háromszor nyert FA-kupát (2014, 2015, 2017) a londoni csapattal. A csapatkapitány július elején azzal került be a hírekbe, hogy nem volt hajlandó elutazni az Arsenallal az Egyesült Államokba, ami már előrevetítette klubváltását.

Szerződése ugyan 2020 nyaráig volt érvényes az Arsenalnál, ám a Bordeaux-tól kapott ajánlatot (amelynek értékét nem hozták nyilvánosságra) elfogadta az angol csapat, így Koscielny kilencévnyi angliai légióskodás után hazatér.


Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
22 órája

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

La Liga: az Arsenallal cukkolta az edzője Zubimendit – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 12:09

Rice bombája eldöntötte: az Arsenal legyőzte a Newcastle-t, és bebiztosította a BL-indulást

Angol labdarúgás
2025.05.18. 17:29

Megtette ajánlatát Gyökeresnek az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.16. 16:36
Ezek is érdekelhetik