Anglia: szén-monoxid-mérgezés is hozzájárulhatott Sala halálához

Vágólapra másolva!
2019.08.14. 15:53
null
További részletek derültek ki a halála okáról (Fotó: AFP)
A január 21-én tragikus repülőgép-balesetben életét vesztő Emiliano Sala halálának vizsgálatában újabb fejleményről számolt be az angol sajtó. A brit média szerint a légi baleseteket vizsgáló szerv (AAIB) nyomozói által elvégzett toxikológiai vizsgálatok ugyanis kimutatták, a szerencsétlenül járt futballista szervezetében 58 százalék volt a karboxi-hemoglobin telítettségi szintje, ami a potenciálisan halálos mértéket jelentő 50 százalék fölött van.

 

Mint ismert, a télen a Nantes-ból rekordösszegért, 17 millió euróért a Cardiffba igazoló Emiliano Salát a walesi fővárosba szállító repülőgép január 21-én este eltűnt a radarról a La Manche csatorna fölött. A hivatalos keresést négy nap múlva leállították, ám később közösségi finanszírozással és magánadományokból folytatták, így február 3-án megtalálták a lezuhant gépet, s néhány nap múlva ki is emeltek egy holttestet a gépből, amelyről aztán kiderült, a 28 éves labdarúgóé.

Röviddel később elvégezték a boncolást, és kiderült, hogy Emiliano Sala halálát a becsapódáskor bekövetkezett súlyos fej- és gerincsérülések okozták, s most a balesetet vizsgáló szervezet, az AAIB toxikológiai vizsgálatából az derült ki, hogy talán más is közrejátszhatott a baleset kialakulásában.

Brit lapértesülések szerint ugyanis szén-monoxid-mérgezésre utaló jeleket találtak az argentin labdarúgó vérmintáján elvégzett toxikológiai vizsgálatok. Sala vérében a karboxi-hemoglobin (a szén-monoxid és a hemoglobin keveréke) telítettségi szintje ugyanis 58 százalékos volt – 50 fölött már potenciálisan halálos mértékről kell beszélni.

Ez azt feltételezi, hogy a pilóta, David Ibbotson szintén szén-monoxid-mérgezést kaphatott, bár ezt bizonyosan csak akkor lehetne kijelenteni, ha az ő holtteste is előkerülne, de ez a januári baleset óta nem történt meg.

A szén-monoxid-mérgezés tüneteit – súlyosság szerint – három szakaszra lehet tagolni: az első, enyhébb szakasznál a mérgezett zavart, nyugtalan lehet, s a második szakasz felé haladva egyre gyakrabban fordulhat elő tudatzavar.

A légi baleseteket vizsgáló hatóság emberei most azt vizsgálják, hogyan kerülhetett a szén-monoxid az utastérbe – főleg ilyen nagy mértékben –, míg a játékos családját képviselő ügyvéd elmondta, a rokonok azt akarják elérni, hogy a szerencsétlenül járt támadót szállító repülőgépet minden részletre kiterjedő műszaki vizsgálatnak vessék alá.

„A családnak és a közvéleménynek is tudnia kell, hogyan kerülhetett a szén-monoxid az utastérbe. Ennek kiderítése légi biztonsági szempontokból is kiemelkedően fontos” – mondta Daniel Machover, a családot képviselő ügyvédi iroda munkatársa a BBC-nek.

Legfrissebb hírek

Szállodatűzben vesztette életét a 2022-es olimpián résztvevő síelő

Téli sportok
2025.03.27. 15:53

Gyász: elhunyt Jakabházy László, korábbi olimpikon jégkorongozó

Jégkorong
2025.03.26. 16:41

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:49

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

A Kincsem Park is megemlékezik elhunyt kollégánkról

Egyéb egyéni
2025.03.21. 08:56

Elhunyt Budai Miklós, lapunk munkatársa

Egyéb egyéni
2025.03.20. 18:34

Gyász: elhunyt Wodicska Bea korábbi raliversenyző

Egyéb autó-motor
2025.03.20. 14:53

Szomorú nap ez a mai – Baumgartner Zsolt Eddie Jordanről

F1
2025.03.20. 13:12
Ezek is érdekelhetik