Liverpool: a BL-győztes két játékosától is elköszönt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 18:22
null
Vége a közös táncnak, Sturridge és Moreno elhagyja a Liverpoolt (Fotó: AFP)
A Liverpool FC két nappal a Bajnokok Ligája megnyerését követően hivatalosan közölte, hogy nem hosszabbítja meg két labdarúgója, Daniel Sturridge és Alberto Moreno szerződését.

A 2012-ben a Chelsea-vel is BL-t nyerő (abban a döntőben sem játszó) Sturridge 2013-ban szerződött a Liverpoolhoz, amelynél 116 bajnokin 50 gólt szerzett. Jó kezdés után fokozatosan csökkent a szerepe a csapatban, Jürgen Klopp kinevezése után epizódszereplővé vált, 2018-ban fél idényre kölcsön is adták a West Bromwichnak.

Ebben az idényben elsősorban BL- és kupameccseken jutott szóhoz, a madridi fináléban azonban nem játszott.

A 26 éves Moreno 2014-ben 12 millió font ellenében szerződött a Sevillától a Liverpoolhoz, amelynél öt év alatt nem tudott állandó helyet kiharcolni magának a kezdőcsapatban. Voltak jó időszakai, de összességében elmaradt a várakozásoktól. A legtöbb kritikát két, Sevilla elleni meccs után kapta, az Európa-liga 2016-os döntőjét 3–1-re vesztették el, 2017 őszén pedig BL-csoportmeccsen lett 3–3 azután, hogy 3–0-ra vezetett a Pool, és az angol szaksajtó mindkét meccsért őt vonta felelősségre.

A KÉT JÁTÉKOS LEGEMLÉKEZETESEBB KÖZÖS PILLANATA 2015-BŐL: TÁNC STURRIDGE GÓLJA UTÁN A PALACE ELLENI FA-KUPA-MECCSEN



Legfrissebb hírek

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
15 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
17 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik