Liverpool: Naby Keitának véget ért az idénye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 13:11
null
Naby Keitát a Barcelona elleni BL-meccsen kellett letámogatni a pályáról (Fotó: AFP)
Naby Keita már nem lép pályára az idény hátralévő mérkőzésein, miután combközelítőizom-sérülést szenvedett a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-találkozón.


Keitát a 24. percben kellett lecserélni egy ütközést követően a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Csütörtökön egyes értesülések arról szóltak, hogy a 24 éves középpályás már nem léphet pályára ebben az idényben, ezt pedig a ma reggeli sajtótájékoztatón Jürgen Klopp, a liverpooliak menedzsere megerősítette.

„Ez igazán balszerencsés eset. Súlyos combközelítőizom-sérülést szenvedett, így legalább két hónapig nem játszhat, ami nemcsak nekünk rossz hír, hanem a guineai válogatottnak is, mivel az Afrikai Nemzetek Kupája hamarosan kezdődik" – mondta Jürgen Klopp a sajtótájékoztatón.

„Keita nagyon jó formában volt, de sajnos ilyen az élet. Ezek a dolgok csak úgy megtörténnek. Természetesen most szomorú emiatt, mivel az idény legfontosabb szakaszában vagyunk, ráadásul Guinea nem állandó résztvevője az Afrikai Nemzetek Kupájának, így ott is szeretett volna jól teljesíteni” – tette hozzá Klopp.

Keita már biztosan nem segítheti a Liverpoolt a hátralévő két Premier League-fordulóban a bajnoki címért folytatott harcban, valamint a Bajnokok Ligája-visszavágón sem lehet ott a Barcelona ellen.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
13 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
17 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik