Arsenal: nem hosszabbítanak az angol csatárral, távozik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 13:46
A szezon végén Danny Welbeck is elhagyja az Arsenal labdarúgócsapatát, a klub ugyanis nem hosszabbítja meg a támadó lejáró szerződését.

Ezt a londoni együttes spanyol szakvezetője, Unai Emery jelentette be azt követően, hogy az Arsenal vasárnap, az angol bajnokság utolsó előtti, 37. fordulójában otthon 1–1-es döntetlent játszott a Brightonnal.

A 28 éves, 42-szeres angol válogatott Welbeck 2014-ben a Manchester Unitedtől érkezett az Arsenalhoz, de gyakori sérülései miatt nem tudott hosszú távon meghatározó szerepet betölteni. A 2018–2019-es idényben 14 tétmérkőzésen lépett pályára, legutóbb november 8-án. Azóta bokasérülése miatt nem volt bevethető.

A vasárnapi mérkőzésen köszönt el az Arsenal szurkolóitól Aaron Ramsey és Petr Cech. A 28 éves walesi válogatott középpályás – aki sérülés miatt nem játszhatott a Brighton ellen – a nyáron a Juventushoz igazol, a 36 éves cseh kapus – aki kispados volt a találkozón – pedig már január közepén bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul.

Legfrissebb hírek

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
53 perce

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
9 órája

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik