FFT: rémálom Newcastle-ban – karnyújtásnyira volt a trófea

Vágólapra másolva!
2019.04.15. 14:41
Kevin Keegan Newcastle-je 1996 januárjában tizenkét ponttal vezette a Premier League tabelláját, mégis megelőzte a Manchester United. Kevin Keegant kérdeztük arról, hogyan veszítették el a bajnokságot, és hogyan nyerték el mégis a közönség szívét.

„Az 1995–96-os idény utolsó napján a Premier League-trófea ott volt a St. James’ Parkban, bár mi végül sohasem láthattuk – emlékezett vissza Kevin Keegan. – Elhoztak egy másolatot arra az esetre, ha legyőznénk a Spurst, a Manchester United meg kikapna a Middlesbrough-tól. De mi aznap döntetlent játszottunk, a United pedig nyert a Riverside-ban.”

„Ők ott helyben meg is kapták az eredeti trófeát. Mi még csak egy pillantást sem vethettünk a másolatra: jól elrejtették a stadion gazdasági épületének mélyére, aztán pedig el is vitték. Az évad nagy részében képzeletben már fél kézzel fogtuk azt a trófeát, hiszen 12 ponttal előbbre jártunk, mint a United, és elképesztően jól játszottunk, de végül sosem kaptuk meg. Nem kis büszkeséggel tölt el az az idény, de még mindig vannak rémálmaim arról, hogyan dobtuk el magunktól az első helyet.”

A teljes cikket, Kevin Keegan személyes visszaemlékezését elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
18 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
23 órája

PL: ikszelt idegenben a Newcastle; emberelőnyben sem nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.21. 17:04

Marcus Rashford duplájával a Barcelona nyert a Newcastle vendégeként

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 22:59

Beckham: Túl hamar írják le a Newcastle-t

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 16:43

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Isak a Newcastle-ben nem játszik, de a svéd keretbe bekerült

Foci vb 2026
2025.08.27. 14:56
Ezek is érdekelhetik