PL: Sala szerződése nem volt érvényes, a Cardiff nem akar fizetni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.26. 11:34
null
Sala már két hónapja elhunyt, a pénzügyi vita rendezése még sokáig tart (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Nantes és a Cardiff a télen megállapodott egymással Emiliano Sala klubcseréjéről 17 millió eurónak megfelelő összegért, ám az argentin futballista Walesbe tartva halálos repülőgép-balesetet szenvedett. A Cardiff City nem fizetett, majd miután a Nantes a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez fordult, most azzal készül védekezni, hogy Sala szerződése nem volt érvényes.

 

Az argentin csatárt idén januárban – klubrekordot jelentő – 17 millió euróért vásárolta meg az angol élvonalban szereplő Cardiff City a francia Nantes-tól, és január közepén be is mutatták a walesiek a futballistát.

Sala még visszatért Nantes-ba, hogy elbúcsúzzon a korábbi csapattársaitól, majd január 21-én, hétfőn este visszaindult Cardiffba egy magánrepülőn, amely a La Manche fölött eltűnt a radarról, és a tengerbe zuhant – a játékos holttestét két és fél héttel később emelték ki a repülőből, a pilóta teste a mai napig nincs meg.

Ahogy az egyezség sincs meg a két klub között arról, hogy mikor fizet a Cardiff, hiszen a 17 millió első részét már február végén el kellett volna utalni, ám miután ez nem történt meg, a franciák a FIFA-hoz fordultak.

A Cardiff most arra készül, hogy a FIFA-nál arra hivatkozzon: azért nem akar fizetni, mert a játékos szerződése szabálytalan volt, azt a Premier League nem fogadta be, vagyis nem játszhatott volna a walesi klubban a csatár.

A BBC azt írja egy meg nem nevezett cardiffi forrásra hivatkozva, hogy a két klub közötti megállapodás – a Nantes kérésére – előírta, hogy a Walesi és a Francia Labdarúgó-szövetség is erősítse meg az átigazolás tényét. Ugyanakkor a walesiek azt állítják, a játékos szerződése tartalmazott egy pontot, amely szerint ha valamely szövetség a megadott határidőig nem ismeri el az átigazolást, akkor az semmisnek tekintendő.

Ugyanakkor Sala szerződését a Premier League sem fogadta be, mert nem felelt meg az aláírási pénzekre vonatkozó előírásoknak. A walesiek érvelése szerint mivel így nem léphetett volna pályára az angol élvonalban, ezért nem is akarnak fizetni.

A franciák ugyanakkor állítják, miután a FIFA január 21-én regisztrálta az átigazolást és el is fogadta azt, ezért nekik semmi közük ahhoz, hogy a Cardiff és a Premier League között milyen vitás probléma akad, ők hivatalosan is eladták a támadót, tehát jár nekik az átigazolási díj.

A történet várhatóan április elején folytatódik, miután a FIFA állásfoglalása megérkezett a klubokhoz.

Legfrissebb hírek

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2 órája

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46
Ezek is érdekelhetik