Anglia: 32 évesen visszavonult az Aston Villa legendája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.27. 22:27
null
Visszavonult Gabriel Agbonlahor (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Gabriel Agbonlahor, az Aston Villa labdarúgócsapatának korábbi háromszoros angol válogatott támadója.

 

A 32 éves csatár az utánpótlás-együttesekben eltöltött éveket is beleszámítva összesen 17 esztendőt húzott le az Aston Villánál, ám szerződése lejártával tavaly nyáron távozott a birminghami klubtól, és azóta nem volt csapata.

„Ha az iskolában valaki azt mondta volna nekem, hogy csaknem 400 bajnoki mérkőzésen lépek pályára a felnőttek között, én leszek az Aston Villa történetének legeredményesebb gólszerzője a Premier League-ben, a klub kapitánya lehetek, és szerepelhetek az angol válogatottban, kinevetem” – írta Agbonlahor az Instagramon.

„Eljött az ideje, hogy hivatalosan is visszavonuljak, és innentől szurkolóként nézzem a csapat meccseit. Nem tudnék más klubban vagy az Aston Villa ellen játszani” – tette hozzá a 2015-ben FA-kupa-döntős labdarúgó, aki a Premier League-ben 2006-os bemutatkozása óta 75 gólt jegyzett.

Agbonlahor 2009-ben három mérkőzésen – Németország, Spanyolország és Fehéroroszország ellen – lépett pályára az angol válogatottban.



Legfrissebb hírek

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
15 órája

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

Utolsó mérkőzései előtt áll a németek klasszis asztaliteniszezője, Timo Boll

Egyéb egyéni
2025.05.28. 11:11

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05
Ezek is érdekelhetik