Chelsea: ajjaj, az ificsapat ellen sem megy Sarriéknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.14. 18:19
Nem most éli legszebb napjait az angol Chelsea labdarúgócsapata: Maurizio Sarri gárdája vasárnap súlyos, hatgólos vereséget szenvedett a Manchester City elleni bajnoki mérkőzésen. És a rendkívül kellemetlen végeredmény után jött még egy…

A The Times beszámolója szerint a londoni kékek hétfőn a klub edzőközpontjában megvitatták a vereség tanulságait, majd elsősorban cserejátékosok részvételével edzőmérkőzést játszottak a Chelsea egyik utánpótláskorúakból álló csapatával. A felnőttcsapat meglepetésre nem tudott nyerni – a végeredmény 3–3 lett.The Times beszámolója szerint a londoni kékek hétfőn a klub edzőközpontjában megvitatták a vereség tanulságait, majd elsősorban cserejátékosok részvételével edzőmérkőzést játszottak a Chelsea egyik utánpótláskorúakból álló csapatával. A felnőttcsapat meglepetésre nem tudott nyerni – a végeredmény 3–3 lett.

Többek között Willian és Olivier Giroud is pályára lépett a felnőtteknél a 60 perces mérkőzésen, amelyet négy negyedre osztva játszottak a felek.

SPORTbible on Twitter

Chelsea first-team squad fails to beat youth team in practice match. https://t.co/RuVbHNzv4o

EURÓPA-LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Malmö (svéd)–Chelsea (angol) (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik