Bayern: a klubrekord dupláját is elkölthetik egy játékosra

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 11:54
null
Lucas Hernández lehet a Bayern egyik nagy nyári fogása (Fotó: AFP)
Uli Hoeness állítja, több fontos igazolással is megállapodott a Bayern München a következő szezonra. A bajor együttes pedig az eddigieknél jóval nagyobb összeget is kész nyáron a csapat megerősítésére fordítani. „Megduplázódtak a bevételeink, így képesek vagyunk többet költeni” – fogalmazott a klubelnök.

 

A német Bild címlapon közli, úgy tűnik, a Bayern München megállapodott a közös folytatásról az Atlético Madrid francia világbajnok védőjével, Lucas Hernándezzel és az RB Leipzig német válogatott csatárával, Timo Wernerrel. Mindezt a bajor klub elnökének vasárnapi, egy tévéinterjúban adott kijelentésére alapozzák.

„Egyelőre nem árulhatok el részleteket, de ha tudná, kikkel állapodtunk meg…” – fogalmazott sejtelmesen Uli Hoeness, aki hozzátette, a Bayern kész szakítani eddigi felfogásával, mely szerint 40 millió eurónál sokkal drágábban nem hajlandóak játékost vásárolni. A jelenlegi klubrekordot a 2017 nyarán vásárolt Corentin Tolisso tartja, érte 41.5 millió eurót fizettek a Lyonnak.

„Az elmúlt években tudatosan spóroltunk. Szeretnénk még a védelembe igazolni, jelenleg viszont nagyon drágák a minőségi védők. Jelen körülmények között Hernándezért joggal kérne 80 milliót az Atlético. Mi pedig egy ilyen kvalitású játékosért adnánk is ennyit. Megduplázódtak a bevételeink, így képesek vagyunk most többet költeni."

A Bayern korábban már megállapodott egy francia védővel: a szintén vb-győztes Benjamin Pavard a Stuttgarttól érkezik a bajorokhoz. Csatárt is vettek, az egyik legnagyobb német ígéretként számontartott Jann-Fiete Arp elsőre igen különleges transzfer keretében érkezik majd az Allianz Arénába.

Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31

Négy angol gól a Bayern München és a Chelsea rangadóján... és kétgólos német siker a végén

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 23:10
Ezek is érdekelhetik