PL: A példám tanulságos lehet a fiatalok számára – Nasri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 18:43
null
Nasri állítja, nem tudott arról, hogy vét a WADA szabályai ellen (Fotó: AFP)
Samir Nasri januárban térhetett vissza 18 hónapos eltiltásából, miután 2016 decemberében a WADA által nem engedélyezett mennyiségű immunerősítő folyadékot kapott egy infúziós kezelésen. A francia labdarúgó állítja, egyszerűen csak minél hamarabb szeretett volna meggyógyulni, nem szándékosan vétett a szabályok ellen, csupán nem ismerte azokat.

Korábban írtunk arról, hogy Nasri 2016 decemberének végén kapott infúziós kezelést: a Drip Doctors Klinika állítása szerint egyliternyi immunerősítő folyadékot. Apró bökkenő, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hatályban lévő szabályai szerint hatóránként maximum 50 millilitert lehet adni aktív sportolóknak, azt is orvosi indoklással, így a spanyol doppingellenes ügynökség, az AEPSAD vizsgálatot indított az ekkor kölcsönben a Sevillában szerepelő játékos ellen.

A vizsgálat eredményeként a franciát visszamenőlegesen 18 hónapra eltiltották a labdarúgással kapcsolatos tevékenységektől.

Nasri most azt reméli, a történtekből tanulhatnak a fiatalabb futballisták.

„Egy családi nyaraláson voltunk és elkaphattam valamit. Rosszul voltam, állandóan fájt a fejem, az egyik barátomat pedig megkértem, keressen nekem orvost, hogy mihamarabb jobban legyek" – tekintett vissza a történtekre Nasri a L'Équipe-nek adott interjúban.

„Nem ismertem a szabályokat, ez egy komoly lecke lehet a fiatalabb játékosok számára, hogy figyeljenek oda, különben ráfizethetnek. Esküszöm, nem szándékosan vétettem a szabályok ellen és minden adatot a hatóságok rendelkezésére bocsátottam."

A Manchester Cityvel kétszeres bajnok, 31 éves középpályás sikeres próbajáték után a 2018–2019-es idény végéig szóló szerződést írt alá január elején a West Ham Unitednél, a kontraktusba hosszabbítási opciót is foglaltak.

Legfrissebb hírek

Lucas Paquetá beperelheti az FA-t

Minden más foci
2025.09.04. 13:30

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Óriási meglepetés, a szakadék szélén tántorgó Wednesday tizenegyesekkel búcsúztatta a Leedset az Angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.08.26. 23:35

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.03. 22:00

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.07.31. 10:35
Ezek is érdekelhetik