Liverpool: jó vétel volt – ebben verhetetlen Van Dijk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.03. 15:31
null
Virgil van Dijk nem egyszerű ellenfél, a csatárok is nehezen jutnak át rajta (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp hosszú ideig tartó huzavona után 2017 decemberének végén, mintegy kései karácsonyi ajándékként tudta a Liverpoolhoz csábítani a holland védőt, Virgil van Dijket. Mondhatjuk, hogy jó vásárt csinált, hiszen a 27 éves játékos kiemelkedő teljesítményt nyújt azóta is. A whoscored.com statisztikájából most egy érdekes részlet is kiderült arról, hogy miben ilyen jó Van Dijk.


A portál nyilvántartása szerint ugyanis a 2018–2019-es idényben még senki sem tudta kicselezni a holland védőt, sem a Premier League-ben, sem a Bajnokok Ligájában. Az angol bajnokságban 20 mérkőzésen, az első számú európai kupasorozatban 6 összecsapáson sem tudta átverni senki.

A 27 éves futballista szerződtetését 2017. december 27-én jelentették be a „vörösök”, 78 millió eurót fizettek érte a Southamptonnak. Eddig 48 mérkőzésen lépett pályára, 2 gólt szerzett.

Van Dijk teljesítményének részletes elemzése ITT olvasható.

A védő és csapata, a Liverpool kemény kihívással kezdi az évet, hiszen a Manchester Cityhez látogat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
21.00:
Manchester City–Liverpool FC (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
21 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
22 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
23 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik