Chelsea: Hazard távozhat, ha menni akar – Sarri

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 10:54
null
Sarri nem ragaszkodik Hazardhoz, ha menni akar (Fotó: AFP)
Maurizio Sarri, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta: Eden Hazard szabadon távozhat, ha akar, bár ő azért abban reménykedik, hogy a támadó marad a Stamford Bridge-en.

 

A sajtó hónapok óta arról cikkez, hogy a belga játékos hamarosan a Real Madridhoz szerződik, s ezt a futballista októberi nyilatkozata is alátámasztotta, ugyanis úgy fogalmazott: nagy álma, hogy a spanyol sztárcsapatban játszhasson.

A Chelsea nagyon szeretné meghosszabbítani Hazard következő szezonban lejáró szerződését, nehogy végül ingyen távozhasson.

„Eden 28 éves. Ha menni akar, mennie kell” – mondta Sarri újságíróknak a szerda esti, Bournemouthban sorra kerülő bajnoki mérkőzés előtt.

„Természetesen én az ellenkezőjében reménykedem. Minden képessége megvan ahhoz, hogy Európa legjobb játékosa legyen. Az én feladatom pedig az, hogy fejlesszem és olyan helyzetbe hozzam, amelyben a legjobbját tudja nyújtani”– tette hozzá az olasz tréner.

Hazard az idényben eddig tíz gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt adott.

Sarri a belga szélsőnél sokkal jobban ragaszkodik a 18 éves, jelenleg még peremembernek számítóCallum Hudson-Odoi maradásához.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik