Anglia: visszatért a Chelsea és az Arsenal korábbi védője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.21. 18:58
null
Ashley Cole visszatért Angliába (Fotó: AFP)
A Frank Lampard vezette Derby County hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2019 nyaráig leigazolta a 107-szeres válogatott Ashley Cole-t, aki korábban 190 Premier League-mérkőzésen futballozott együtt újdonsült menedzserével. 

 

A decemberben 38. életévét betöltő Cole 2006 és 2014 között a Chelsea-nél volt a csapattársa Lampardnak, majd játszott az AS Romában és a Los Angeles Galaxyban is.

Az Egyesült Államokban 2018 novemberéig futballozott, akkor a Galaxy elengedte az angol védőt, akinek azóta nem volt csapata, így az angol másodosztályban (Championship) szereplő Derby ingyen szerezhette meg.

„Lehet, már nem a legfiatalabb, de még mindig nagyszerű képességekkel rendelkezik a bal szélen. Olyan fizikai állapotban van, hogy egyből képes lehet segítséget nyújtani nekünk, de ez nem lep meg. Remekül ismerem, nagyszerű éveket töltöttünk a Chelsea-nél és a válogatottban egyaránt. S így pontosan tudom azt is, mi mindent adhat a csapatnak az öltözőben is a jelenléte” – nyilatkozta Lampard Cole hivatalos bejelentése után.

Derby County on Twitter

Ashley Cole is a Ram. #WelcomeAshley https://t.co/HEuwvjUAd5



Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
5 órája

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Elképesztő összeget kereshet Raphinha, ha rábólint a szaúdi ajánlatra − sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 18:16

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

A Derby County kispadján folytatja a Tóth Balázs klubjától távozó edző – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.13. 11:31

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Tóth Balázs csapatának menedzsere egy másik Championship-klubhoz kíván távozni

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15
Ezek is érdekelhetik