Szurkolók lehúzása vagy különlegesség? A 3. számú mezek nyomában

„Úgy látszik, sz.r idegenbeli mez hétvégét tartanak” – idézi az ESPN-es sportújságíró, Mark Ogden kifakadását Anglia nagy hagyományú szurkolói lapja, a When Saturday Comes, amely decemberi számában egy különös jelenséget vett górcső alá. Rendre megtörténik ugyanis az angol Premier League-ben – és persze más futballbajnokságokban is –, hogy a két mérkőző csapat tradicionális meze egyáltalán nem üti egymást, ehhez képest az egyik (vagy akár mindkettő) átöltözik második vagy harmadik számú szerelésébe.

Vajon van-e ok a különös dresszcserékre, vagy tényleg csak a klubok merchandising-osztályainak akciójáról van szó, mellyel megpróbálják elsózni az épp aktuális idegenbeli, avagy kitérő mezt? A bevezetőben említett kifakadás alapja a Premier League 8. fordulója volt. Az érintett meccsek:

Manchester United (vörös-fekete)–Newcastle United (világoskék, a fekete-fehér tradicionális mez helyett): a két csapat hagyományos szerelése nem üti egymást.

Fulham (fehér-fekete)–Arsenal (kék-bordó, a tradicionális piros-fehér helyett): a két csapat hagyományos szerelése éppenséggel teljesen „kitér” egymás útjából, nem üti egymást.

Southampton (piros-fehér-fekete)–Chelsea (halványkék, a tradicionális kék helyett): a két csapat hagyományos szerelése egyáltalán nem üti egymást.

Liverpool (vörös)–Manchester City (mélykék, világoskék és sárga hajszálcsíkokkal, a tradicionális világoskék helyett): a két csapat hagyományos szerelése nem üti egymást.

No szóval, a futballszurkolóban ilyenkor horgad fel a hagyományőrző puritán, és magában (vagy hangosan) morog a marketingrészlegekről, a méregdrága, ocsmány, különös színvilágú harmadik mezekről, meg arról, hogy az ünnepek előtt még a klubok (meg a gyártók) szívesen és gátlástalanul zsebre raknának némi plusz pénzt. Az amúgy sem jelentéktelen eladások mellett.

De tényleg ilyen egyszerű ez?

NINCS ÚJ A NAP ALATT

Harmadik (más néven kitérő) mezre nem feltétlenül van szüksége egy futballcsapatnak. Hogy mennyire nem, azt mutatja a labdarúgó-világbajnokság szabályzata is: itt ugyanis minden csapat egy dominánsan sötét és egy dominánsan világos szerelést adhat le a FIFA-nak, aztán kombinálnak a mérkőzéseken – különösebben senkinek sem hiányzik, hogy (mondjuk) a spanyol válogatott magára öltsön neonsárgát is a torna során.

A klubfutballban azonban már évtizedek óta teret hódítottak a harmadik mezek, olyannyira, hogy Angliában egyszer még parlamenti felszólalás témájául is szolgáltak – négy éve Tim Farron kelt ki az alsóházban a kitérő mezek ellen.

„Az égvilágon semmi szükség nincs harmadik számú mezre. Szükségtelen tárgyak, csak egy újabb példa arra, hogy a klubok miként kopasztják meg a futballdrukkereket. Ez az egész arról szól, hogy egy pár ember nagyon jól járjon” – idézte Farron képviselőt a BBC.

Itt álljunk meg és jegyezzük meg, hogy a labdarúgásban már 1891 óta hoznak szabályokat a mezütközések elkerülésére – ekkor foglalták írásba először azt a szabályt, hogy a két csapatnak egymástól jól elütő szerelésben kell játszania, és a kluboknak előre le kell adniuk színeiket. Harminc évvel később már az idegenbeli dresszek használatát is írásban szabályozták, s hamarosan megjelentek a számok. Az 1956-os FA-kupa-döntőn – ekkor védett a Manchester City kapusa, Bert Trautmann törött nyakkal a hajrában – a manchesteriek bordó-fehér hajszálcsíkos, a Birmingham City fehér-fekete szerelésben lépett pályára, miután a két klub tradicionális kék-fehér dressze ütötte egymást. Arról lehet vitatkozni, hogy ezek idegenbeli vagy már harmadik számú mezek voltak, de ha kitérő meznek hívjuk őket, akkor nem tévedünk a funkciót illetően.

A Manchester United 1968-ban tiszta kék szerelésben ünnepelte története első BEK-sikerét, mivel a döntőbeli ellenfél Benficával megegyezőek voltak a klubszínei. A hatvanas-hetvenes évek fordulójától pedig az angol labdarúgóliga fenntartja magának a jogot, hogy változtatást követeljen meg a szokott szerelésen, ha „túl hasonlónak” találja a hazai és az idegenbeli együttes nadrágját vagy sportszárát.

A harmadik mezek igazából emiatt terjedtek el, jóval azt megelőzően, hogy a merchandising osztályok nagy pénzt szakítottak volna az eladásukból – a csapatoknak kellett egy olyan szerelés, amely nem csak a hagyományos színeiket tartalmazza, hanem jócskán eltér azoktól.

Az idegenbeli vagy kitérő mezből először az Admiral mezgyártó cég húzott hasznot, amely jellegzetes, sárga idegenbeli szerelést tervezett a Leeds Unitednek – amit a yorkshire-i klub szurkolói meg is vehettek. Az Admiral (illetve a klub) azzal „dobta be a csalit”, hogy a Leeds az összes meccsén ezt hordta idegenben, még akkor is, ha hazai, tiszta fehér meze nem ütközött volna az aktuális házigazdáéval.

A modern futballmerchandising megérkezett. A nyolcvanas években már kiadtak centenáriumi mezt, egyre nagyobb üzlet lett a replika dresszek eladása, hogy aztán a kilencvenes évekre már (szinte) minden mai „trükköt” (évente változtatott szerelések, különös színvilágú harmadik mezek, évfordulós vagy retrómezek kiadása) megvillantson a piac. A magyar szurkolók is láthatták a Manchester Unitedet a Bozsik-stadionban sárga-zöld feketében, a Newton Heath eredeti színeiről mintázott szerelésben játszani a Kispest-Honvéd ellen, hogy mást ne mondjunk...

Szóval ebben a tekintetben tényleg nincs új a nap alatt.

NEM FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGES

Ugyanakkor, mint ahogy a When Saturday Comes felpanaszolja a cikkében, a klubok egyre jobban „nyomják” a nem első számú mezeket, minél több megjelenést „szervezve” nekik. Egyes esetekben (főleg alacsonyabb osztályokban) a különböző dresszeken különböző szponzorokat jelenítenek meg, ilyenkor pláne érdeke a klubnak az összes szerelést megmutatni.

„A történtek csak ráerősítenek arra a trendre, hogy a klubok egyre több megjelenést akarnak a második és harmadik számú szerelésnek biztosítani, hiszen ezeket csak egy idényben használják. Ha az első kilenc Premier League-fordulót megvizsgáljuk, akkor 48 mérkőzésen használt legalább egy csapat idegenbeli mezt, és 16 változtatás teljesen felesleges volt” – írja a lap.

Egyértelmű (sőt, érthető), hogy a marketingszándékok is vezérlik a klubokat, amikor „megvillantják” második és harmadik számú szerelésüket. Az vitára ad okot, hogy nem hajtják-e a megjelenítéseket túl agresszívan – korlátozni már semmi nem korlátoz, hiszen a Premier League már eltörölte azt a korábbi kikötést, amely szabályozta, hogy egy csapat legfeljebb nyolc találkozón szerepelhet nem első számú mezében.

A kluboknak tíz nappal a meccsüket megelőzően kell leadniuk a tervezett mezt, jóval az első forduló előtt pedig hivatalosan be kell jelenteniük az idény során használni tervezett szereléseket – ezeket a Premier League esetében a bajnokság kézikönyve teszi közzé. A PL csapatainak két vagy három mezőnyjátékos-szerelést (hazai, kitérő 1, kitérő 2) és két vagy három kapusszerelést kell leadniuk. A jelenlegi mezőnyből csak a Crystal Palace és a Wolverhampton Wanderers adott le úgy szereléstervet, hogy minden mezkombinációja tradicionális.

Vannak egyértelmű esetek, amikor váltani szükséges a hagyományos klubszínekről, és figyelembe kell venni a játékvezetők munkáját is – ez is indokolhatja az átöltözéseket. Megnehezíti a játékvezetői egység dolgát, ha mindkét együttes csíkos szerelést visel, ha az egyik csapat mezének ujjszíne hasonlít a másik gárda dresszéhez, ha azonos a nadrág vagy hasonló a sportszár színe. Az is zavaró lehet, ha az egyik fél nadrágjának színe azonos a másik alakulat mezéével – a FIFA ezért nem rajong a „sötét+világos szerelésű csapat a világos+sötét szerelésű csapat ellen” kombinációkért. A piros mez és zöld mez találkozása sem szerencsés – mint a világbajnokság nyitó mérkőzése is mutatta, ez jócskán megnehezíti a színtévesztők dolgát, nem véletlen, hogy több liga fel is hívja erre a figyelmet.

A HAZAI SZABÁLYOK

A magyarországi szabályozást az MLSZ versenykiírásának 2. számú melléklete tartalmazza. A kluboknak az első bajnoki mérkőzésük előtt legkésőbb három héttel be kell mutatniuk fotózásra és jóváhagyásra az első, második, és ha van, harmadik számú szerelésüket; a meccsek előtt kiválasztott kombinációk használatához pedig a játékvezetői iroda jóváhagyása szükséges. Ha nincs jóváhagyás, vagy ütköznek a mezek, a vendégcsapatnak kell alternatív megoldást találnia. A melléklet kitér arra is, hogy miként kell elkerülni az ütközéseket a játékvezetői egység szerelésével.

„Minden klubnak legalább kettő, színeikben teljesen eltérő felszereléssel kell rendelkezniük. Ideális esetben az egyik csak világos, a másik pedig csak sötét színekből tevődik össze. Ezeknek a színeknek kellőképpen különbözniük kell ahhoz, hogy az ellenfél is viselhesse a meccsen.

Klubok, melyeknek csíkos a mezük (különösen, ha az egyik világos és sötét csíkos), vagy két színből áll (pl. a mezujjak színe különbözik) kiváltképp vegyék figyelembe ezt a pontot. Pl. ha az első mez fehér-kék csíkos és a második pedig tiszta fehér, ez nem elégséges. A második meznek teljes mértékben ellentétesnek kell lennie az első mez mindkét színével. Ha ez nem így van, akkor egy 3. opció is szükséges” – szól a hazai szabályozás.

„Az elsődleges elv a pályán lévő csapatok egyértelmű megkülönböztetése, ezért kereskedelmi vagy esztétikai szempontokat az MLSZ nem fog figyelembe venni” – szögezi le a hazai szövetség.

MIRE JÓ EGY HARMADIK MEZ?

Egyrészt nyilván arra, hogy a fanatikus szurkoló erre is kiadjon némi pénzt, másrészt viszont a klubok és a tervezők sokkal merészebben nyúlnak ezekhez a szerelésekhez – néha telitalálatokat, néha egészen borzalmas megoldásokat eredményez ez a merészség. Sőt, a klubok be tudják vonni a rajongókat is: újabban nem számít ritkaságnak, hogy a drukkerekkel szavaztatják meg a kitérő szerelést, sőt, néha a tervezésnél is hirdetnek pályázatot.

Végtére is csak könnyebben vesz meg olyan dolgot a szurkoló, amelynek kiválasztásában maga is részt vett – mondhatnánk (némileg) cinikusan.