PL: Felipe Anderson duplájával nyert a West Ham

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 22:34
null
Felipe Anderson duplája három pontot ért a West Hamnek (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójának záró mérkőzésén a West Ham United idegenben 2–1-re legyőzte a Southamptont.

A gól nélküli első félidő után az 50. percben született meg a mérkőzés első találata. A vendégek elaludtak egy kapu előtti kavarodásnál, végül Nathan Redmondról került a labda a kapuba.

Három perccel később Felipe Anderson egy remek átlövéssel egyenlített, majd a brazil támadó az 59. percben már a vezetést is megszerezte a West Hamnek. A 25 éves játékos másodszor duplázott az idényben, és már nyolc gólnál tart a bajnokságban.

Az eredmény ezután már nem változott, 2–1-re nyertek a „kalapácsosok”.

A Premier League még nem áll le, már nyakunkon a következő forduló, magyar idő szerint szombat délután négy órától jönnek az újabb mérkőzések az angol élvonalban.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI:

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
Southampton–West Ham United 1–2
(Redmond 50., ill. Felipe Anderson 53., 59.)

KORÁBBAN
Watford–Chelsea 1–2 (R. Pereyra 45+3., ill. E. Hazard 45+1., 58. – a másodikat 11-esből)
Fulham–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Sessegnon 74., ill. Saiss 85.)
Burnley–Everton 1–5 (B. Gibson 37., ill. Yerry Mina 2., Digne 13., 72., Sigurdsson 22. – 11-esből, Richarlison 93.)
Crystal Palace–Cardiff City 0–0
Leicester City–Manchester City 2–1 (Albrighton 19., Ricardo Pereira 81. ill. B. Silva 14.)
Liverpool–Newcastle United 4–0 (Lovren 11., Szalah 48. – 11-esből, Shaqiri 80., Fabinho 85.)
Manchester United–Huddersfield Town 3–1 (Matics 29., Pogba 64., 78., ill. M. Jörgensen 88.)
Tottenham Hotspur–AFC Bournemouth 5–0 (Eriksen 16., Szon Hung Min 23., 71., Lucas Moura 35., Kane 61.)
Brighton & Hove Albion–Arsenal 1–1 (Locadia 35., ill. Aubameyang 7.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA FÉLTÁVNÁL
1. Liverpool 19 16 3 43–7 +36 51
2. Tottenham 19 15 4 42–18 +24 45
3. Manchester City 19 14 2 3 51–15 +36 44
4. Chelsea 19 12 4 3 37–16 +21 40
5. Arsenal 19 11 5 3 41–25 +16 38
6. Manchester United 19 9 5 5 37–31 +6 32
7. Leicester City 19 8 4 7 24–22 +2 28
8. Everton 19 7 6 6 31–29 +2 27
9. West Ham 19 8 3 8 27–28 –1 27
10. Watford 19 8 3 8 26–27 –1 27
11. Wolverhampton 19 7 5 7 20–22 –2 26
12. Bournemouth 19 8 2 9 27–33 –6 26
13. Brighton & Hove Albion 19 6 4 9 21–27 –6 22
14. Crystal Palace 19 5 4 10 17–25 –8 19
15. Newcastle 19 4 5 10 14–26 –12 17
16. Southampton 19 3 6 10 20–35 –15 15
17. Cardiff City 19 4 3 12 18–38 –20 15
18. Burnley 19 3 3 13 17–41 –24 12
19. Fulham 19 2 5 12 17–43 –26 11
20. Huddersfield Town 19 2 4 13 12–34 –22 10
Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
8 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34
Ezek is érdekelhetik