MU: Emery, Klopp és Pochettino is reagált Mourinho kirúgására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 18:34
null
José Mourinho ideje lejárt a Manchester Unitednél – a kollégákhoz is eljutott a hír (Fotó: AFP)
Mint ismert, kedden menesztették a Manchester Unitedtől a klubot 2016 óta irányító menedzsert, José Mourinhót. Természetesen a többi szakvezető és szakértő is értesült a tréner távozásáról, az ő reakciójukból válogattunk.

 

„Az egyetlen dolog, amit mondhatok, az, hogy meglepett, és nem jó értelemben, hiszen amikor egy szakvezető munkája így zárul le, az más menedzserekre is rossz hatással van. Nem jó hír, de nem tudok sokat arról, hogy miért döntöttek így” – olvasható Unai Emery, az Arsenal menedzserének véleménye a BBC-nél.

„Óriási benne a versenyszellem, nagyon ambiciózus. Minden tiszteletem az övé. Hihetetlenül sikeres, el tudom képzelni, hogy az elmúlt néhány hónap nem az örömről szólt, elsősorban neki nem. Nem kellemes, amikor ilyen kérdésekkel kell szembenézni mindennap, de már senki sem veheti el tőle mindazt, amit megnyert. Kívánom, hogy ez legyen a fejében, és ne azok a dolgok, amik az elmúlt hónapok során történtek. Kiemelkedő menedzser” – mondta Jürgen Klopp, a Liverpool szakvezetője délutáni sajtótájékoztatóján.

A „vörösök” német menedzserével kapcsolatban érdekesség, hogy közvetve már háromszor „járult hozzá” Mourinho távozásához aktuális csapatával.

2013 áprilisában, még a Dortmund vezetőedzőjeként 4–1-re győzte le csapatával a portugál irányította Real Madridot a Bajnokok Ligájában. Mourinho akkor karrierje legrosszabb szezonjának nevezte a 2012–2013-ast, egy hónappal később távozott a királyiaktól.

2015 októberének végén, nem sokkal az után, hogy Klopp leült a Liverpool kispadjára, 3–1-re legyőzte az akkor Mourinho által irányított Chelsea-t, a portugált nagy nyomás alá helyezve. Utóbbi távozott is decemberben.

A legutóbbi esetért nem kell messzire tekinteni, a Klopp edzette Liverpool a hétvégén 3–1-re legyőzte a portugál menedzselte Manchester Unitedet.

„Szeretném a legjobbakat kívánni Mourinhónak, nagyon sajnálom, ami vele történt, jó kapcsolatom van vele, barátok vagyunk” – reagált röviden sajtótájékoztatón a keddi eseményekre a Tottenhamet irányító Mauricio Pochettino.

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce elnöke szerint Mourinho a világ legunalmasabb embere

Minden más foci
6 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
16 órája

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
17 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57
Ezek is érdekelhetik