Leicester: a hátsó rotor problémája miatt zuhanhatott le a helikopter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.31. 21:08
null
Vardy és társai busszal utaznak a hétvégi bajnokira (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, szombat este a Leicester City stadionja melletti parkolóba zuhant az egyszeres angol bajnok klub tulajdonosát, Vichai Srivaddhanaprabhát szállító helikopter, és a klubvezető mellett a gép további két utasa, valamint a két pilóta is életét vesztette. A helikopter fekete dobozának vizsgálata hétfőn megkezdődött, miközben a BBC szakértőjének véleménye egyértelmű: a hátsó rotorral történt valami, ami a tragédiát okozta.

A brit közszolgálati BBC szakértője, David Learmount szerint a pilóta, Eric Swaffer egy igazán nehéz felszállási manővert oldott meg hiba nélkül, hiszen gyakorlatilag vízszintes sebesség nélkül kellett szinte függőlegesen felszállnia, ami az egyik legnehezebb művelet helikopterrel.

A pilóta a függőleges mászás után túlhaladta a stadion magasságát, majd jobbra kezdett fordulni, ám ekkor történt valami, elvesztette az ellenőrzést a gép fölött és pörögni kezdett a helikopter. Ha ilyenkor a farokrotorral történik valami, akkor a pilótának nagyon korlátozottak a lehetőségei. Szinte csak annyi, hogy mindkét rotort elképesztő gyorsan ki és bekapcsolja, miközben a gép süllyedni kezd – szerencsés esetben vitorlázva. De ha már elkezdett pörögni a gép, akkor ebből a pörgésből ezzel a módszerrel is piszok nehéz kihozni, majdnem lehetetlen, hiszen a jármű ekkor már gyakorlatilag irányíthatatlanná vált” – idézi a BBC David Learmountot.

Egy szerdán előkerült videofelvételen egyébként látható, hogy amikor a pilóta megkezdi a jobbra fordulást az emelkedést követően, valami mintha lerepülne a helikopterről.

A légi balesetek vizsgálatával (AAIB) foglalkozó kormányügynökség mindenesetre már vizsgálja a helikopter adatrögzítőit, amelyekből kiderülhet, hogy mi is történt pontosan a felszállást követően, és mi okozta az öt ember életét követelő tragédiát.

A helikopter roncsait a következő napokban szállíthatják majd el a parkolóból, ahová lezuhant.

A Leicester a hétvégén a Cardiff otthonában lép pályára, a játékosok fekete karszalaggal futnak majd ki a Millennium Stadion gyepére, és egy perc néma tiszteletadással kezdődik majd a meccs. A mérkőzésre a „rókák” autóbusszal mennek a walesi fővárosba, mivel úgy vélik, az imádott tulajdonos halála után egy héttel túl érzéketlen dolog lenne repülővel érkezni.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

Nem volt hagyományos edző – a hagyományokra esküdve sem

Magyar válogatott
2025.10.08. 12:00
Ezek is érdekelhetik