Chelsea: Sarri meglepő megállapítással foglalta össze az Arsenal elleni meccset

Vágólapra másolva!
2018.08.19. 15:55
Mint megírtuk, a Chelsea izgalmas mérkőzésen 3–2-re legyőzte az Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League). A „kékek” menedzsere, Maurizio Sarri azonban nem volt teljesen elégedett a játékkal, és ezt egy meglepő megállapítással érzékeltette.

A Chelsea korán kétgólos előnybe került, majd az „ágyúsok” négy perc alatt egyenlíteni tudtak még a szünet előtt. Érthető, hogy az első félidő utolsó negyedórája nem nyerte el az olasz mester tetszését.

„Hetvenöt percen keresztül élveztem a találkozót, de abban a tizenöt percben jobb volt cigizni. Nagyszerű meccs volt mindenkinek, de az a negyedóra valami borzalom voltmondta utóbb Sarri. – Jelen pillanatban nem állunk készen. Még fejlődnünk kell, és remélem, hogy két hónapon belül képesek leszünk olyan kilencven percet produkálni, mint ahogy az első huszonöt percben játszottunk.”

A dohányos olasz edző egyébként a mérkőzés alatt egy cigisdobozt tartott a kezében, míg az első fordulóban a Huddersfield ellen egy cigarettavéget rágcsált, mivel Angliában tilos a mérkőzések alatt dohányozni. Állítólag Sarri átlagosan 80 cigarettát szív el egy nap alatt.

Legfrissebb hírek

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
1 órája

Ez még nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
3 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
20 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
21 órája

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:13

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35
Ezek is érdekelhetik