Chelsea: fordulat Kylian Hazard ügyében, Spanyolországba távozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.14. 10:24
null
Kylian Hazard angliai karrierje nem tartott sokáig (Fotó: Twitter)
Az Újpesttől tavaly nyáron a Chelsea-hez szerződő Kylian Hazard minden bizonnyal távozik a londoni együttestől, ám az előzetes hírekkel ellentétben nem Hollandiába, hanem Spanyolországba kerülhet.

 

Kylian Hazard – Eden és Thorgan öccse, valamint a 15 esztendős Ethan bátyja – az elmúlt napokban a Venlónál szerepelt próbajátékon, a holland csapat vezetőedzője azonban elárulta, hogy a futballista nem vesz részt az edzőtáborban, mert Spanyolországból is érdeklődik iránta egy meg nem nevezett klub, és Hazard valószínűleg ott folytatja a pályafutását.

A 22 esztendős támadó középpályás fiatalként a Tubize (Ethan jelenleg itt futballozik) és a Lille akadémiájánál fejlődött, majd profiként a White Star Bruxelles-nél és a Zulte Waregemnél töltött el egy-egy évet, utóbbitól került az Újpesthez. A lila-fehéreknél 42 meccsen lépett pályára, majd 2017 nyarán a Chelsea-hez került, és a londoniak U23-as együttesében nyolc bajnokin két gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 11:07

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik