Chelsea: fordulat, az orosz középpályás a Monacóé lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.26. 12:24
null
Alekszandr Golovint a Juventusszal és a Chelsea-vel is szóba hozták, de a Monaco lett a befutó (Fotó: AFP)
A Sky Sports kész tényként közli, hogy a CSZKA Moszkva orosz válogatott középpályása, Alekszandr Golovin az AS Monacónál folytatja pályafutását.

 

A világbajnokság lehetséges felfedezettjeiről szóló cikkünk egyik főszereplője felkeltette a Juventus figyelmét, és bár sokáig úgy tűnt, hogy az olasz bajnokhoz szerződik, az utóbbi hetekben arról lehetett olvasni, hogy a Chelsea-nél folytatja pályafutását. A londoniak végül lemaradtak Golovinról, az orosz futballista ugyanis öt évre aláír a francia Monacóhoz, amely a napokban jelentheti be hivatalosan az üzletet.

„A Monaco és a SZKA Moszkva végre mindenben megegyezett egymással – mondta Vagyim Vasziljev, a Monaco alelnöke. – Nem volt egyszerű, az utolsó pillanatig kételkedtem, hogy sikerül tető alá hozni a megállapodást. A fő vetélytársunk a Chelsea volt, de úgy vélem, hogy a Monaco jobb feltételeket kínált a klubnak, és megfelelőbb projektet vázolt fel Golovinnak.”

A 22 esztendős középpályás remekül teljesített a világbajnokságon, különösen a csoportkörben villogott: Szaúd-Arábia ellen góllal és két gólpasszal, Egyiptom ellen pedig nagyszerű játékkal segítette győzelemhez nemzetét (az utolsó csoportmérkőzésen nem lépett pályára). A spanyolok elleni győztes nyolcaddöntőt végigjátszotta, míg a horvátok ellen a hosszabbításban cserélték le.

Legfrissebb hírek

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Isak az Espanyol ellen sem lépett pályára a Newcastle-ban

Minden más foci
2025.08.08. 22:34

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02
Ezek is érdekelhetik