Arsenal: hamarosan aláír az uruguayi középpályás – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 19:33
null
Lucas Torreira (jobbra) a franciák elleni világbajnoki negyeddöntőben (Fotó: AFP)
A BBC információi szerint az Arsenal a következő héten véglegesítheti Lucas Torreira szerződtetését a Sampdoriától.

 

Az angol médium egyik legmegbízhatóbb újságírója, David Ornstein úgy tudja, hogy a felek már megállapodtak egymással – az Arsenal 30 millió eurót fizet a 22 esztendős középpályásért –, így már csak a játékosnak kell átesnie az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, melyet követően aláírja új szerződését. Ennek egyedül az időpontja a kérdéses, ez azon múlik, hogy Torreira Oroszországból egyenesen Londonba repül-e, vagy előtte még hazalátogat Uruguayba.

Ornstein hozzáteszi, hogy nagy valószínűséggel a Sampdoria futballistája lesz az „ágyúsok” utolsó főbb nyári szerzeménye, rajta kívül még fiatalok érkezhetnek az augusztus 9-ei átigazolási határidő előtt.

Lucas Torreira 2015 nyarán igazolt a Sampdoriához, a mögöttünk hagyott szezonban 36 bajnokin lépett pályára, ezeken a találkozókon négy gólt és egy gólpasszt jegyzett. A világbajnokságon a negyeddöntőig menetelő uruguayi válogatottban az első két csoportmeccsen még csak csereként jutott szóhoz, utána viszont mindhárom találkozót végigjátszotta.

Az Arsenal elsőként Stephan Lichtsteiner megszerzését jelentette be a nyáron, a svájci védőn kívül Bernd Leno és Szokratisz Papasztatopulosz is csatlakozott Unai Emery együtteséhez.

Torreira vb-je számokban: 304 perc, 126 passz, 3 kulcspassz, 9 pontos hosszú indítás, 18 megnyert párharc, 6 elszenvedett szabálytalanság, 12 megelőző szerelés, 6 szerelés, 8 tisztázás, 6 blokkolás



Legfrissebb hírek

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Az igazi Szuperliga Angliában van – remekelnek a PL-csapatok a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 13:08

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

Gary Neville: Csak egy csapat veszélyes az Arsenalra

Angol labdarúgás
2025.11.03. 17:08

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

Az Arsenal bajnoki címe és sok-sok pontazonosság – ezt jósolják a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 09:37
Ezek is érdekelhetik