Arsenal: „Üdv itthon” – a veretlen bajnokcsapat alapembere edző lesz

Vágólapra másolva!
2018.06.12. 12:48
Az angol élvonalbeli Arsenal bejelentette, júliustól Freddie Ljungberg irányítja a klub U23-as csapatát.

A 41 éves svéd szakember játékosként 1998 és 2007 között volt az Arsenal labdarúgója. Tagja volt a 2003–2004-es szezonban veretlenül bajnokságot nyerő együttesnek. A szélső 328 tétmérkőzésen összesen 72 gólt szerzett az „ágyúsok” színeiben, két Premier League-et és három FA-kupát nyert az együttessel.

Ljungberg a 2016–2017-es idényben az Arsenal U15-ös csapatát irányította, valamint az Ifjúsági Bajnokok Ligájában szereplő együttes másodedzője volt. A mögöttünk hagyott szezonban a Bundesligában tizenhatodik helyen végző Wolfsburg szakmai stábjában dolgozott.

A 75-szörös svéd válogatott futballista a nyártól az U23-as gárdát veszi át az Arsenalnál. A londoni egyesület ezen korosztályos csapata az előző évadban bajnoki címet szerzett.

Arsenal FC on Twitter

Welcome home, @freddie https://t.co/2Js4IGKmBF

Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
15 perce

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
5 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
19 órája

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08
Ezek is érdekelhetik