Liverpool: a válogatott védő a BL-döntőn és a vb-n sem játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 16:26
A Liverpool angol védője, Joe Gomez lemarad a világbajnokságról, mivel bokaműtétet kellett rajta végrehajtani.

A 20 esztendős, háromszoros angol válogatott védő március végén, hazája Hollandia elleni, 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésén sérült meg, az összecsapás 10. percében le is kellett cserélni.

Jürgen Klopp már akkor jelezte, hogy súlyos Joe Gomez sérülése, de reménykedett benne, hogy a szezonban még pályára léphet.

A West Bromwich és a Stoke City ellen a fájdalom ellenére játszhatott is, ám utóbbin visszaesett az állapota, s az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy komolyabb beavatkozásra van szüksége, ami kizárja, hogy a Real Madrid elleni BL-döntőn pályára lépjen.

A védő az Instagram-oldalán osztotta meg a rossz hírt, hogy sikeres műtétje miatt véget ért az idénye a klubjában és a válogatottban is.
Hollandia elleni, 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésén sérült meg, az összecsapás 10. percében le is kellett cserélni.

Jürgen Klopp már akkor jelezte, hogy súlyos Joe Gomez sérülése, de reménykedett benne, hogy a szezonban még pályára léphet.

A West Bromwich és a Stoke City ellen a fájdalom ellenére játszhatott is, ám utóbbin visszaesett az állapota, s az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy komolyabb beavatkozásra van szüksége, ami kizárja, hogy a Real Madrid elleni BL-döntőn pályára lépjen.

A védő az Instagram-oldalán osztotta meg a rossz hírt, hogy sikeres műtétje miatt véget ért az idénye a klubjában és a válogatottban is.



 

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32
Ezek is érdekelhetik