Gyász: autóbalesetben elhunyt az Aston Villa volt válogatott védője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.15. 17:25
Tragikus hirtelenséggel elhunyt 37 éves korában Jlloyd Samuel, aki az Aston Villa és a Bolton Wanderers színeiben összesen 240 mérkőzésen lépett pályára az angol élvonalban 1999 és 2011 között. A leginkább balhátvédként bevetett korábbi futballista ma reggel angliai otthona közelében szenvedett halálos autóbalesetet: miután gyermekét beadta az iskolába, hazafelé tartva Range Rovere ütközött egy kisteherautóval.

A helyi rendőrség közlése szerint Samuel a helyszínen életét vesztette, míg a kisteherautó sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Samuel Trinidad és Tobagóban született, ám Londonban nőtt fel, s utánpótláskorú játékosként az angol korosztályos válogatottakban szerepelt. Felnőttként ugyan 2004 tavaszán meghívót kapott Sven-Göran Eriksson akkori angol szövetségi kapitánytól, de nem lépett pályára a „háromoroszlánosoknál”.

Öt évvel később aztán bemutatkozott szülőföldje, Trinidad és Tobago nemzeti csapatában, amelyben összesen két alkalommal futballozott – pályafutását 2015-ben fejezte be, miután a megelőző négy idényben az iráni bajnokságban légióskodott.

Az Aston Villa már jelezte, hogy a ma este 20.45-kor kezdődő, Middlesbrough elleni osztályozón a klub játékosai gyászszalagot viselnek majd a karjukon Samuelre emlékezve.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11

Az Aston Villa és a Chelsea is legyőzte Európa-liga-döntős ellenfelét

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:13
Ezek is érdekelhetik