Chelsea: a szurkolók elküldenék a klubtól Williant – ezért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 17:54
Mint ismert, szombaton a Chelsea megnyerte az FA-kupát, mivel a döntőben legyőzte a Manchester Unitedet.  A finálé után a londoniak labdarúgói természetesen ünneplésbe kezdtek, és közös fotó is készült. Amit a klub játékosa, Willian fel is töltött a közösségi oldalára – kicsit másképp…

A brazil futballista ugyanis hiába szeretett volna magának helyet a kezdőcsapatban, csak a 91. percben lépett pályára – Eden Hazard-t váltotta. Willian hangot is adott elégedetlenségének – azzal, hogy kitakarta a csapatképről Contét… azzal, hogy kitakarta a csapatképről Contét…

 



A 29 éves játékos a meccs után sem volt hajlandó interjúkat adni, a szurkolók viszont a Twitteren Conte védelmére keltek, a „gyerekes hozzáállású” Williant pedig inkább eladnák.




ANGOL FA-KUPA
DÖNTŐ
CHELSEA–MANCHESTER UNITED 1–0 (1–0)

London, Wembley Stadion, 87 647 néző. Vezette: Oliver
Chelsea: Courtois – Azpilicueta, G. Cahill, Rüdiger – Kanté – Moses, Fabregas, T. Bakayoko, M. Alonso – E. Hazard (Willian, 91.), Giroud (Morata, 89.). Menedzser: Antonio Conte
Manchester United: De Gea – A. Valencia, Smalling, P. Jones (Mata, 87.), A. Young – A. Herrera, Pogba, Matics – A. Sánchez, Rashford (R. Lukaku, 73.), Lingard (Martial, 73.). Menedzser: José Mourinho
Gólszerző: E. Hazard (22. – 11-esből)



 

Legfrissebb hírek

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
13 órája

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

A Chesterfield legyőzésével egy lépésre a League One-tól a Walsall

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:21

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik