MU: Martial a Juvéhoz távozhat, de más is képben van

Vágólapra másolva!
2018.04.18. 12:30
null
Kérdés, meddig láthatjuk Anthony Martialt az MU mezében (Fotó: AFP)
A The Times úgy tudja, Anthony Martial elégedetlen a Manchester Unitednél kapott kevés játéklehetőséggel, és azt fontolgatja, hogy a nyáron elhagyja a „vörös ördögöket”.

 

A francia támadó boldogtalansága hetek óta beszédtéma a szigetországi médiában: Martial egyre kevesebb lehetőséget kap José Mourinhótól Alexis Sánchez januári érkezése óta, s ez a teljesítményére is rányomja a bélyeget, a Burnley elleni, január 20-ai bajnoki óta képtelen a kapuba találni.

Francia források szerint Martial már amiatt is elégedetlen volt, hogy Mourinho nem engedte el az Arsenalhoz a Sánchez-üzlet részeként – mint ismert, végül Henrih Mhitarjan került az „ágyúsokhoz” –, ugyanis már ekkor sejtette, hogy a chilei érkezésével még inkább kiszorul a csapatból.

A szezont egyébként nagyszerűen kezdő támadó jelenlegi szerződése 2019 nyarán jár le az MU-nál, és bár a klubnál szeretnék, hogy Martial maradjon – ennek érdekében egy új, ötéves megállapodást kínáltak neki –, ő inkább a távozás felé hajlik. Érdeklődőkből nincs hiány, az Arsenal kívánságlistáján továbbra is ott van, illetve az utóbbi időben a Juventus és a Bayern München puhatolózásáról is hallani lehetett.

A The Times szerint főleg az olaszok érdeklődése tűnik komolynak, és Martialnak sem lenne ellenére a torinóiakhoz való szerződés. A Juventusnak körülbelül 60 millió font (70 millió euró) körüli összeget kellene kifizetnie a franciáért, aki a jelenlegi idényben eddig összesen 41 mérkőzésen lépett pályára az MU színeiben, ezeken tizenegyszer volt eredményes, emellett kiosztott tíz gólpasszt.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
18 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
22 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48
Ezek is érdekelhetik